Kést szegezett volt barátnőjének a nyílt utcán

Győr+ Illusztráció: Pixabay
2025.02.17. 10:51

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki egy kést szegezett volt barátnője nyakához a nyílt utcán azért, hogy a nő vele tartson.

A vádirati tényállás szerint a jelenleg 43 éves férfi és egy munkatársa között tavaly tavasszal viszony jött létre. A kapcsolatnak a hölgy azonban néhány hónap után véget vetett, melyet a férfi nehezen dolgozott fel.

2024 szeptemberében a hölgy hiába kérte a férfit, hogy hagyja békén, ne keresse, ennek ellenére a férfi naponta különféle módokon kereste, üzeneteket küldött neki, hívta őt.

Szeptember végén egy hajnali órán a férfi – ismerve a hölgy munkába járási szokásait – az autók között bujkálva várt a sértettre a nő otthonánál, majd Győr egyik hídján gyalogosan átkelve a nő után futott, őt utolérve a vállánál megragadta, a nyakához pedig egy kést szorított azzal, hogy vagy vele megy, vagy leszúrja.

Gyaloglásuk során a nő a járókelőktől próbált segítséget kérni, de a férfi ekkor ököllel megütötte őt, valamint többször megerősítette, hogy leszúrja, ha még egyszer segítséget kér.

A férfi a nőt a tartózkodási helyére vitte, ott az udvaron a kapcsolatukról kezdett vitatkozni vele. Ennek során megütötte a nőt, kiütötte a kezéből a telefont, lerángatta a lépcsőről. A sértettnek sikerült az utcára kiszöknie, itt azonban a férfi újra többször fejen ütötte a sértettet és a kést is újra elővette.

A nőnek végül a gyermekeire hivatkozással sikerült a férfinél elérnie, hogy a nő otthonába menjenek, ahol, a nőnek sikerült rendőri segítséget hívni annak ellenére, hogy a férfi megfenyegette, hogy „feljelentés esetén tudja, hol lakik, szerencséje, hogy eddig nem szúrta le”.

Az ügyészség a férfit zaklatás vétségével és felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolta meg. A halmazati szabályok alapján a férfival szemben hét évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A férfi letartóztatás hatálya alatt várja az eljárás folytatását.

Egy cselekmény részt a következő kamerafelvétel rögzített, amely ITT nézhető meg!

Forrás: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség