Kerékpárosbarát munkahely a polgármesteri hivatal

Illusztráció: Győr+ Archívum
Győr+
2020.02.13. 10:32

Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala sikerrel pályázott a „Kerékpárosbarát munkahely 2019” címre, amelynek kezdő fokozatát el is nyerte.

A kerékpárosbarát cím erkölcsi elismerés, amelyet azok a munkahelyek nyerhetnek el, amelyek konkrét és kiemelkedő lépésekkel igyekeznek növelni a kerékpáros életmód elfogadottságát szűkebb és tágabb környezetükben egyaránt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Közlekedéstudományi Intézet által meghirdetett pályázat elbírálásakor kiemelt szempont volt a kerékpáros infrastruktúra és szolgáltatások minősége, karbantartása, a szemléletformálás, a kerékpározás népszerűsítése, promóciója, és a kerékpárhasználat terén elért eredmények.

Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a lépcsőzetes díjazás részeként első ízben a kezdő fokozatot nyerte el. A cím elbírálásakor többek között figyelembe vették, hogy a munkatársak részt vettek a „Bringázz a Munkába!” kampányban, a Városháza épülete mellett rendelkezésre áll fedett, őrzött kerékpártároló, de lehetőség van tisztálkodásra, sőt, munkahelyi kerékpár használatára is, amihez láthatósági mellényt és fejvédőt is biztosítanak.

„Nem csak hivatali osztályvezetőként, hanem a kerékpáros életmód elkötelezett híveként is büszke vagyok arra, hogy el tudtuk nyerni ezt a címet. Kollégáimmal mindent megteszünk annak érdekében, hogy a munkatársak körében népszerűsítsük a munkába járás ezen formáját, valamint biztosítsuk az ehhez szükséges feltételeket” – fogalmazott dr. Csele Balázs, a Munkaügyi Osztály vezetője.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata új kerékpárutak építésével, a meglévők fejlesztésével, valamint a GyőrBike közösségi kerékpárrendszer működtetésével is hozzájárul egy még élhetőbb, egészségesebb városi környezethez. Ezeknek is köszönhető, hogy Győr több ízben is elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet.

Kapcsolódó témák: #közlekedés |