Kerecsényi Éva és Mohácsi Attila: Olasz varázslat

Győr+ Győr+ Média
2022.11.09. 14:04

Lemezbemutatóra készül Mohácsi Attila, a Győri Nemzeti Színház színművésze és Kerecsényi Éva tanár, költő. A páros Volare című alkotása szinte teljes egészében Olaszországhoz kapcsolódik. Mindenhez köze van, ami az itáliai szépségről, a jóságról, a nyárról, a szerelemről, illetve a pozitív életérzésekről szól.

Kerecsényi és Mohácsi korábban “érzÉSek és sugallatok” címmel már adott ki hasonló lemezt, amely rendkívül nagy sikert aratott. Éppen ezért döntöttek a folytatás mellett. Előbbi versíróként, utóbbi pedig énekesként vette ki szerepét az alkotás elkészítéséből.

,,Sokan biztattak bennünket, hogy mennyire jól áll nekünk ez a szerep. A másik ok, amiért elkészítettük a második lemezt, hogy úgy érezzük, az embereknek manapság különösen szükségük van a vidámságra. Az 1960-as és 70-es évek nagy olasz táncdalslágereit dolgoztuk fel. Összesen 14 számot lehet meghallgatni olaszul, illetve magyarul, amelyek során például a különböző effekteknek és a zenei aláfestésnek köszönhetően a képek megelevenednek. Érezhetjük a tenger csobogását, hallhatjuk a madarak hangját” – mondta Mohácsi Attila.

November 18-án, pénteken Budapesten, a Pasaréti közösségi házban lesz a bemutató. Két nappal később pedig Győrben, az Egyetemi Hangversenyteremben adják elő a Volarét.

,,Aki eljön, nagyon vidáman, boldogan és jókedvűen távozhat, biztosan jól fogja érezni magát. Ezt azért tudom ilyen biztosan mondani, mert bármikor meghallgatom a számokat, mindig jó kedvem lesz tőlük” – jelentette ki Kerecsényi Éva.

A Győr+ Reggeliben, Bajzát Zsuzsanna és Nagy Roland által készített beszélgetést itt hallgathatják vissza:

Kapcsolódó témák: #Győr+ Reggeli |