
Pázmándfalun tavaly június 9.-én, a mindössze 22 éves Guth Józsefet választották meg a falu vezetőjévé, így ő az ország második legfiatalabb polgármestere. A Kérdés Kör stúdiójában érdeklődött Herkely kolléga az azóta eltelt szűk év történéseiről.
Pázmándfalun valamivel több mint 1100-an élnek, a függetlenként indult ifjú titán 968 választópolgár 395 vokssal választotta meg a település élére. Nagy Imre Gusztáv, a korábbi elöljáró visszalépett, három jelölt maradt. Józsefre a polgárok mintegy 68 százaléka szavazott, az eredménye tehát mindenképpen jelentősnek mondható.
Megtiszteltetés az eredmény, köszönöm mindenkinek, aki segített – mondta el többször is a pázmándfalui Guth József, aki magát mindig is aktív embernek tartotta , tudják róla, hogy szeret segíteni, a közösségi életben gyakran szerepet vállalt eddig is, nem az az otthon ülő fajta.
Vármegyeszékhelyünkön a Városi Diákfórum elnöke volt, PÁGISZ-os tanulóként az iskolai diákönkormányzatot vezette. A tenni akarás nem szűnt meg a mai napig sem, tagja a helyi polgárőr-egyesületnek, alelnöke a faluszépítő egyesületnek, a szomszéd település és a körzet védelme érdekében pedig Pannonhalma Város Tűzoltó Egyesületének vonuló önkéntes tűzoltója. Jelenleg polgármesteri teendői mellett az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik mentőgépkocsi-vezetőként. Mindent megcsinál, elvégez ami segíti települését, a stúdióba is fűnyírásból érkezett segítve a közmunkások teendőit.