Az ünnepi hétvégére ajánljuk

Kenyérszentelés, rock- és komolyzenei koncertek, Győri Búcsú

Fotó: Győr+
Győr+
2020.08.19. 10:20

Az ünnepi megemlékezések mellett szórakoztató, és családi kikapcsolódási lehetőségek is várnak ránk a négynapos hosszú hétvégén.

Szent István Nap alkalmából Győr önkormányzata a városi koszorúzási ünnepséget augusztus 20-án, 9 órakor tartja Szent István király szobránál a Bécsi kapu téren. Ünnepi beszédet mond Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő, közreműködnek Jáger András és Szabó Balázs a Győri Nemzeti Színház művészei.

Szent István király, Magyarország fővédőszentje ünnepnapja alkalmából főpásztori szentmisét mutat be Veres András megyéspüspök augusztus 20-án 10 órakor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Első Győri BaRock Zenebona, egy nap, egy időpontban 13 koncert 26 fellépővel a győrieknek. Helyszínenként két zenekar lép fel augusztus 20-án. 18 órától egy győri kötődésű együttes lép színpadra, 19 órától pedig a másfél órás nagykoncert következik. Kapunyitás 17 óra.

Helyszínek és zenekarok:

  • Az Apátúr-ház udvarán (szabadtér) Váray László Akusztik Stand Up, majd a Kiscsillag,
  • az Arany János iskolában (beltér) LXEear és az Ivan & The Parazol,
  • a Bácsai Sportpályán (szabadtér) a Phrenesis és a Fish!,
  • a Bezerédj-kastélyban (szabadtér) az Eszkimó és a Vad Fruttik,
  • a Bridge-ben (szabadtér) Dömper és Leander Kills,
  • a DAC-Sportpályán (szabadtér) a ZeroDay és a Road,
  • a Gyirmóti Művelődési Házban (szabadtér) a Shake Band és az Intim Torna Illegál,
  • a József Attila Művelődési Házban (beltér) Dorothy és az Aurora,
  • a Likócsi Közösségi Házban (szabadtér) a Name Project és az Anna and the Barbies,
  • a Móra iskolában (szabadtér) a Hetedik Bekezdés és az Ocho Macho,
  • a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban (beltér) a Goldstep és a Depresszió,
  • az Olimpiai Sportparkban (beltér) RockMilady és a Bikini,
  • a PÁGISZ-ban (szabadtér) pedig a Falcon Project és a Zártosztály lép fel.

A Győri Búcsúba családi programokkal várják a szórakozni vágyókat augusztus 19-én és 20-án 14-21 óra között a Szentlélek tér melletti területre.Sörsátor, vidámpark, bohóc és bűvész műsor, interaktív gyerekműsorok és több, mint 20 légvár várja a kikapcsolódni vágyókat.

Augusztus 19.
14:00 – Gyerekműsor
15:00 – Dollárpapa
16:00 – Rudibohóc műsora
17:00 – Bűvész előadás
18:00 – Meglepetés mesejáték
19:00 – Vitz Katinka gyermekműsor

Augusztus 20.14:00 – Glamour zenekar
15:00 – Az igazság kútja
16:00 – Ludas Matyi
17:00 – Rudibohóc műsora
18:00 – Csokigyáros
19:00 – Meglepetés mesejáték

A Püspökvár-Toronykilátó augusztus 20-21-22-én, csütörtökön, pénteken és szombaton 10 órától este 20 óráig várja a látogatókat. Aki vasárnap szeretné a 209 lépcsőt megmászni, az 10-18 óra között teheti meg. Jegyváltás zárás előtt 30 percig lehetséges.

A Gutenberg tér 2. szám alatti Triangulum Galériában a Lélek-Kapuk című kiállításon Borbély Károly festőművész és fia, Borbély Máté üvegművész közös tárlata látható díjmentesen, csütörtöktől-vasárnapig, naponta 10-18 óra között.

 A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kiállításai augusztus 20-án ingyenesen látogathatók. A kiállítóterek augusztus 21-én, 22-én és 23-án is 10 és 18 óra között várják a látogatókat. További információ www.romer.hu

Szabó Balázs Bandája ad szabadtéri koncert augusztus 22-én 19 órától a Bridge kertjében.

A Xantus János Állatkert az augusztus 20.-ai négynapos hosszú hétvégén is minden nap nyitva tart és várja látogatóit. A Zoo Show és az érdekes látványetetések mellett TapiZoo is lesz. A vendégek állatkerti sétájuk során számtalan idei születésű kisállatban is gyönyörködhetnek, köztük a pár hetes kis szamárcsikóban.

Augusztus 20-án, 9 és 18 óra között a Pannonhalmi Főapátságban Szent István ünnepéhez kapcsolódó, ingyenesen látogatható programokra várják az érdeklődőket. Cirill főapát augusztus 20-án, az ünnepi szentmise után 11.30-tól egy különleges, az év többi napján nem látogatható helyszínen, a Kerengő udvarán idézi meg István király üzenetét.

Részletes program:

6.45 Vigília és Laudes
10.00 Ünnepi szentmise, majd Szent István király csontereklyéjének bemutatása
10.00-17.00 „Pannonhalma – ezer év jelenidő” filmvetítés minden egész órakor a TriCollis Fogadóépület 2. emeletén
10.00 – 17.00 Filmvetítés és makettépítés a főkapu melletti vetítőteremben minden egész órakor
11.00 Tárlatvezetés a Boldogasszony-kápolnában, gyülekező a Kápolna előtt
11.00-17.00 Ingyenes szakvezetéses látogatás a Pannonhalmi Apátsági Pincészetben óránként, találkozási pont a Kóstoló terasz
13.00 A szerzetesközösség napközi imája, majd Szent István király csontereklyéjének bemutatása
13.30 Tárlatvezetés a Boldogasszony-kápolnában, gyülekező a Kápolna előtt
15.00 Tárlatvezetés a Boldogasszony-kápolnában, gyülekező a Kápolna előtt
15.30-16.30 Kiss Zsolt orgonahangversenye a Szent Márton-bazilikában, a program belépőjeggyel látogatható, jegyvásárlás az előadás kezdete előtt egy órával a főkapunál lévő recepción
17.00 Ünnepi vesperás – a szerzetesközösség esti imája, majd Szent István király csontereklyéjének bemutatása
18.00 Az Új kenyér megáldása a Gyógynövénykertben
20.00-21.00 „Hallgass, Fiam, Atyád intelmére” Szent István király intelmei Imre herceghez Vecsei H. Miklós és David Yengibarjan előadásában.

A Nagy János Trió, valamint a francia Vincent Mascart szaxofonos és Dominique di Piazza basszusgitáros ad koncertet augusztus 21-én pénteken 19.30-tól a Pannonhalmi Apátsági Pincészet szabadtéri kóstolóteraszán.

Az Arcus Temporum kortárs művészeti fesztivált augusztus 21. és 23. között rendezik a Pannonhalmi Főapátságban. 2020-ban a pannonhalmi szerzetesközösség a vendégség témája köré szervezi spirituális, kulturális és turisztikai kínálatát. Az irodalmat és a színházat Esterházy Péter művei, valamint Tolnai Ottó költő és Mácsai Pál színművész képviselik. A spiritualitás alkalmain ismét bekapcsolódhatnak a vendégek a szerzetesközösség napi imádságának ritmusába. A képzőművészetet Schmal Károly műalkotása, a Vendég+látás című időszaki kiállítás, valamint számos fiatal alkotó jeleníti meg. A klasszikus és kortárs zene találkozási pontjain Beethoven és Kurtág György, továbbá Arvo Pärt, Jörg Widman, Vidovszky László és Csalog Gábor művei állnak. Az idei fesztivál díszvendége Evgeni Koroliov világhírű zongoraművész. Bővebben a fesztiválról: www.arcustemporum.com

Kapcsolódó témák: #hétvége | #koncert | #szabadidő | #szórakozás | #Vakáció | #zene |