
Különleges eseménynek lehettek tanúi azok, akik a Cutler Gym-ben edzettek április 25-én délelőtt, amikor több tucat egyenruhás katona jelent meg a bejáratnál. Kathi Béla testépítő vezetésével ugyanis az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái tartottak igencsak kemény edzést, amelyen a Győr+ Média is részt vett.
Míg a több mint 30 főből álló egyenruhás csapat az öltözőben készült, megkérdeztük a testépítésben és erőemelésben is roppant elismert és sikeres, igazi szaktekintélynek számító Kathi Bélát a katonák látogatásával kapcsolatos részletekről.
„Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái közül is többen nézik a videóimat, és megkértek, hogy tartsak nekik egy jó kemény, igazi „Kathi Bélás” edzést. Amúgy is jó erőben vannak, így meg is kapják, amit kértek!” – mosolygott a klasszis, aki azt is megosztotta velünk, mire számíthatnak a katonák.

„Érdekes és élménydús edzéssel készülök nekik. A célom nem az, hogy „megöljem” őket, hanem hogy jól érezzék magukat, és egy jó élménnyel legyenek gazdagabbak. Ehhez a Freimann Sándor által három éve kitalált sportágat, a Power Challenge-et hívom segítségül. Ez nem testépítő, hanem erő-állóképességi edzés, amely a katonáknak különösen fontos. A kalkulátor alapján megállapítjuk majd, hogy ki mennyivel guggol, felhúz, fekve nyom, mellről nyom és bicepszezik. Úgy tervezem, ebből csinálunk két-három kört, szóval kellően el fognak fáradni a katonák – nem klasszikus izommunka vár rájuk, hanem erő-állóképességi edzés, amihez bizony kell majd a tüdő!” – mondta vidáman, de annál elszántabban a legendaként is emlegetett Kathi Béla.

A katonák a rendhagyó edzést egyébként egyenruhában – katonai nadrág és póló, sportcipővel – végezték, csakúgy, ahogy a katonai testnevelés órákat. A lelkesedés már az előtérben sem volt hiánycikk, hiszen olyanok jelentkeztek erre a feladatra, akik tényleg szívesen és gyakran járnak edzőterembe.
Soós Mihály főhadnagy, az 1. Lövészszázad első századának századparancsnoka szintén a Győr+ Média érdeklődésére elmondta:
„Az egyik kollégánk párja itt dolgozik személyi edzőként Győrben, s felmerült az ötlet, hogy mivel szeretünk sportolni, szeretjük a testépítést, a súlyzós edzéseket, össze kellene hozni egy ilyen rendezvényt. Kathi Béla ebben a sportban nagyot alkotott és roppant ismert, na meg a sajátos stílusát is szeretik az emberek, így külön örülünk, hogy vele edzhetünk ma. A kollégának és a párjának külön köszönjük a lehetőséget!” – s mivel Soós főhadnagy és bajtársai nem hallották a Kathi Bélával folytatott beszélgetésünket, ekkor még nem tudták, mire számíthatnak tőle. Viszont sejtésük azért volt:

„Kathi Béla stílusából kiindulva biztos, hogy nagyon emlékezetes és hasznos edzés lesz mindenkinek. A részvétel teljesen önkéntes alapú volt, az 1. Páncélosdandár katonái adják a mai kis csapatot: vannak harckocsizók, tüzérek, lövészek, sőt, Kaposvárról is itt vannak a 2. Lövészzászlóalj katonái, tehát tényleg az egész dandár képviselteti magát.” – zárta a főhadnagy, s valóban, Kathi Béla egy igazán pörgős, testet és lelket is próbára tevő edzést vezényelt a katonáknak, akiket – a magas létszám miatt – több csoportra osztott.

A legendás testépítő és erőemelő jelenléte, erélyes szavai motiválóan hatottak a fáradtság ellen is, na meg a katonák bajtársias hozzáállása, egymás segítése is hozzátette azt a pluszt, ami lehetővé tette, hogy a határaikon túl is teljesítsenek. Elszánt arcok, izzó tekintetek, dagadó izmok és izzadt homlokok mutatták: a tatai katonák tényleg nem vették félvállról a győri edzést. Mondjuk a hivatástudatuk és Kathi Béla sem hagyta volna. Nem csodálkoznánk, ha lenne folytatás…

































Galéria: Ács Tamás