Kara Ákos: Az ország egyik legnagyobb útfejlesztése zajlik Győr és Pápa között

Győr+
2021.10.23. 19:44

Jó ütemben épül Győr és Pápa között az új 2x2 sávos út. Az ország egyik legnagyobb összegű beruházása zajlik a két város között, hiszen a fejlesztése összértéke meghaladja a nettó 90 milliárd forintot. Az óriási mennyiségű építési anyag mozgatása, beszállítása folyamatosan zajlik a munkaterületre.

Kara Ákos, Győr és a térségünk egyik országgyűlési képviselője, aki annak idején dr. Kovács Zoltán pápaiországgyűlési képviselővel kezdeményezte az út megépítését, a héten helyszíni bejáráson és munkamegbeszélésen vett részt.

„A szükséges kormányzati döntések megszülettek. A munkavégzés pedig az előre eltervezetteknek megfelelően zajlik, így egyre közelebb kerülünk a kitűzött célhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy 2023 végére új, 2×2 sávos út kötheti össze Győrt és Pápát” – mondta el Kara Ákos a helyszínen.

Fotó: O. Jakócs Péter

Az állami építtető, a NIF Zrt. munkatársai a helyszínen tájékoztattak arról, hogy a nyomvonal kihumuszolása, a töltések alapozása befejeződött. Csak hogy érzékeltetni tudjam az építkezés nagyságrendjét, megosztom az olvasókkal az útépítő mérnökök információját arról, hogy mekkora mennyiségű anyagot építettek be eddig. A nagytömegű töltésépítés a teljes szakaszon zajlik, és eddig közel 2.400.000 köbméter töltésanyag került beépítésre. Ez az összes töltésmennyiség közel 70 százaléka” – tette hozzá Kara Ákos.

A megépítésre kerülő 23 hídnál a hídháttöltések és az úgynevezett leterhelő töltések építése folyamatban van. 2021 szeptemberében azon hidaknál, ahol a konszolidáció jelentős mértékben megtörtént, a hidak cölöpözése is megkezdődött. Egyre látványosabbá válik tehát az útépítés. Ha elkészül az új út, gyorsabb és biztonságosabb lesz a közlekedés Győr és Pápa között.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #útépítés |