Police.hu
2020.10.30. 09:05

Kábítószert fogyasztottak, lekapcsolták őket

A járőrök három férfit fogtak el, akiknél kábítószergyanús anyagokat találtak és a drogtesztjük is pozitív lett.

A győri nyomozók lakásában igazoltattak október 29-én a délutáni órákban egy 27 éves helybéli fiatalembert, aki a gyanú szerint kábítószert birtokolt. Az ingatlanban végrehajtott kutatás során a gyanú beigazolódott, a rendőrök valóban találtak kábítószergyanús anyagot, ezért a férfit elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították. A vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott, ezért őt kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Szintén a győri rendőrök igazoltatták 2020. október 30-án a hajnali órákban a Vámosszabadi határátkelőhelyen egy gépkocsi vezetőjét és utasát. A járőrök a jármű átvizsgálásakor – a hátsó ülésén elhelyezett – táskában kábítószergyanús tablettákat, valamint növényi származékot, illetve egy erszényben kiporciózott növényi törmelékeket találtak. A lefoglalt anyagokat a 37 éves utas magáénak vallotta, míg a 38 éves járművezető a helyszínen elismerte, hogy korábban fogyasztott kábítószert, ezért mindkettőjüket elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben is gyorstesztet alkalmaztak, ami mindegyiküknél pozitív értéket jelzett. A két férfit a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.