Jótékonykodik a VDF

Fotó: Marcali Gábor
Papp Zsolt
2020.03.04. 17:21

Jótékonysági hónapot hirdetett a Városi Diák Fórum (VDF), adományokkal pedig mi is segíthetjük a fiatalok által kitűzött jó célokat.

Horváth Szabinától, a VDF városházi koordinátorától megtudtuk, az elmúlt évben első alkalommal szervezték meg a programot a diákok, ami akkor még csak egy héten át tartott. A cél az volt, hogy megszólítsák a fiatalokat, saját kortársaikat aktivitásra sarkallják, és megmutassák a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, illetve azt, hogy milyen változatos lehetőségek állnak nyitva a segítségnyújtásra.

A 2019-es akció olyan jól sikerült, hogy az idén már jótékonysági hónapot hirdetett a győri szervezet. Márciusban szerdánként egy-egy helyszínre látogatnak el, ahol segítő tevékenységet folytatnak. Ezen a héten a Győri Állatmenhelyre mentek a VDF tagjai, ahová nemcsak étel- és egyéb adományokat vittek, de meg is sétáltatták a négylábúakat.

A jövő héten az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény időseit látogatják meg, ezt követően a Magyar Vöröskeresztnél segédkeznek, végül pedig a „Vadóka” Gyermekotthonban adnak át adományokat és hívják játékra a gyerekeket.

Akik adománnyal segítenék az akciót, a városháza portáján adhatják le azt. A Magyar Vöröskereszt részére tisztálkodási és kozmetikai szereket (sampon, tusfürdő, dezodor, fogkrém, testápoló és játékok) március 17-én 16 óráig, a „Vadóka” Gyermekotthon részére hasonló adományokat március 24-én 16 óráig várják.

Kapcsolódó témák: #VDF |