Ajándék a városnak, szívből, szeretettel

Jézus élete dombormű

Havassy Anna Katalin MekliZ Fotóstúdió
2022.12.02. 07:10

A frezetto technika magyar találmány: a győri képzőművész, dr. Dézsiné D. Beöthy Hajnalka nevéhez fűződik. A művésznő advent kezdetén egy hatalmas, kültéri műalkotást, a Jézus életét ajánlja fel a városnak.

Hajnalka 2003 óta foglalkozik komolyabban a művészetekkel, tíz évvel később pedig már azon fáradozott, hogy az általa feltalált különleges frezetto technikát levédesse, így mind az anyagát, mind pedig a technikáját is több mint kilencven országra kiterjedő, nemzetközi szabadalmi oltalom védi. 

„A frezetto neve a freskóból és a szekkóból ered, innen az olaszos hangzás” – kezdte a művésznő.

Hajnalka azt mondja, hogy tanítványait látni tanítja meg foltokban és színekben egyaránt. Szerinte mindenkinek fejleszthető a tudása, csak azon a szinten kell tanítani, amelyen a tanuló képes befogadni az információkat. A művésznő életében a segíteni akarás és a tehetségek felkarolása is kiemelkedő helyen áll. A művészet általános és sokszínű, így a Beöthy Művészeti Társaságnak bőven akad dolga. Most is épp egy kiállításra készülnek, amely több szempontból is emlékezetesnek ígérkezik.  

„A saját frezettóimból és néhány tanítványom munkájából, valamint egy nemzetközi online kiállítás nyomtatott formában történő bemutatásából áll össze a december 2-án 15 órakor Gyirmóton, a Sport és Wellness Hotelben nyíló kiállítás. Ez az esemény azért is lesz különleges, mert a férjemmel közösen egy ajándékot szeretnénk átadni Győrnek. Ez pedig nem más, mint az egyik hatalmas kültéri frezettóm, a Jézus élete, amely 12 darab 120×160 centiméteres, illetve 2 darab 160×160 cm-es elemből áll össze” – mondta a művésznő. „A megnyitó fényét emeli majd számos meghívott vendég, többek között Csórics Balázs színművész, illetve eljön sok olyan régi barátom is, mint például Sej Edit, akire mindig mindenben számíthattam.”

A fotón az alkotásnak egy eleme szerepel. A kiállításra a hotel teraszán kapcsolják össze a 14 elemet, így megcsodálható a teljes műalkotás, amelyet a városnak ajánlanak fel.

Kapcsolódó témák: #képzőművészet | #kiállítás | #Kultúra |