Több idő jut a családra

Javult a győriek egészsége, csökkent a drogfogyasztás

Fotó: Marcali Gábor
Földvári Gabriella
2020.06.20. 16:23

Közel harminc éven át dolgozott azért, hogy a győriek egészségesebben és egészséges környezetben élhessenek. Neve Győrben összeforrt a WHO-val. Miklósyné Bertalanfy Máriával nyugdíjba vonulása kapcsán beszélgettünk.

– Hogyan lett városunk WHO-koordinátora?
– Győr 1989-ben kapcsolódott be az Egészséges Városok Programba, melynek az a célja, hogy biztosítsa a városban élők egészségének hosszú távú fenntartásához, fejlesztéséhez szükséges feltételeket. A feladatok koordinálására három évvel később írt ki pályázatot az önkormányzat, melyet én nyertem el, és gyakorlatilag a nulláról kellett felépítenem a munkakörömet.

– Mire a legbüszkébb, amit elért az elmúlt évtizedekben?
– Büszke vagyok azokra az egészségfejlesztési kezdeményezésekre, amelyeket a Győri WHO Egészséges Városok program által megvalósítottunk. Ez a sokrétű, szerteágazó tevékenység csakis politikai támogatással és széles körű partnerhálózati együttműködéssel valósulhatott meg. Ebben töltöttem be kezdeményező, koordináló szerepet. Óvodásoktól a nyugdíjasokig, minden korosztály számára kínálunk programokat, szolgáltatásokat. Az eredményeinket mutatja, hogy az elmúlt harminc évben bizonyíthatóan javult a győriek egészségi állapota, valamint a napokban készült el a legfrissebb városi droghelyzetfelmérésünk, amely szerint a fiatalok szerfogyasztása huszonöt év után először csökkenést mutat. Ennek örülhetünk, azonban napjainkban egy újabb káros szenvedély ölt egyre nagyobb méreteket főleg a fiatalok körében, mégpedig az online függőségek.

– Melyek voltak azok a programok, amelyek hathatós segítséget nyújtottak a győrieknek?
– A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (KEF) az ország legjobbjai között tartják számon, eredményes, közös munkát végeztünk. Aztán az idősügyi politikában a Győr Városi Idősügyi Tanáccsal működtünk jól együtt, 2010-ben és 2018-ban is elnyertük az Idősbarát önkormányzat díjat. Sok minden történt az idősek életminőségének javításáért, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (EESZI) programjai mellett működik a „beszélgetőhálózat”, az „önkéntes nagyiszolgálat”, a szenior táncklubok és a gyaloglóklubok. Úgy vélem, a szociális kapcsolatok létfenntartó táplálékot jelentenek minden életkorban, de különösen az időseknél.

– Lelkesedése töretlen, úgy tapasztaltam, ez nem egy nyolcórás munkát jelentett önnek.
– Szerencsésnek érzem magam, mert olyan munkát végezhettem, amely boldoggá tett azzal, hogy másoknak segíthettem. Olyan nemes célért dolgozhattam, mint a győriek egészségének megőrzése, fejlesztése, védelme. Örülök, hogy részese lehettem az Egészséges Városok Projekt Irányító Bizottság, a KEF, az Idősügyi Tanács, a Győr Városi Közlekedésbiztonság Bizottság, a Győriek Egészségéért Közhasznú Egyesület, a Győri Járási Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészség Központ (EFI) valamint az önkéntes hálózataink létrehozásának és működtetésének. Nem kíméltem sem időt, sem energiát azért, hogy a kitűzött célt sokadmagammal elő tudjuk mozdítani. Számomra a legnagyobb elismerés a partnereim visszajelzése, de jólesett, amikor országosan is elismerték „Elige Vitam” miniszteri elismerő oklevéllel a drogprevencióért, „Pro Seniore” díjjal az idősekért és „Pro Sanitate” díjjal a városban élők egészségéért végzett tevékenységemet.

– A munkája miatt bizonyára sok minden kimaradt az életéből, mit szeretne bepótolni a nyugdíjasévek alatt?
– A családomra és magamra kevesebb időm jutott, mint szerettem volna, ezt szeretném bepótolni. Tervezem, hogy többet foglalkozom az egészségemmel, biciklizek, nording walkingozok, valamint önkénteskednék is, hiszen erre már számos lehetőség kínálkozik.