Időközi polgármester-választás

Január 26-án választunk

Győr+
2019.11.27. 14:29

A Helyi Választási Bizottság 2020. január 26-ra tűzte ki a Borkai Zsolt lemondása miatt szükségessé váló időközi polgármester-választást. Mivel Győrben ilyen választás még nem volt, dr. Lipovits Szilárdot, a város jegyzőjét, a Helyi Választási Iroda vezetőjét kérdeztük a legfontosabb tudnivalókról.

Jegyző úr, pontosan miért és miről döntenek a győriek január 26-án?
– Mivel a megválasztott polgármester lemondott tisztségéről, ezért a törvényi előírások szerint a mandátum megüresedésétől számított 120 napon belül kell az időközi választást megtartani. A választás időpontját a Helyi Választási Bizottság tűzi ki úgy, hogy a választás időpontjának a kitűzéstől számított 70–90. nap közé kell esnie, méghozzá vasárnapra. Fontos, hogy míg az idén októberben megtartott önkormányzati választáson a polgármester és az önkormányzati képviselők személyéről is dönthettek a választópolgárok, addig az időközi választáson kizárólag a polgármesterről szavazunk, hiszen a lemondás miatt ez a tisztség vált betöltetlenné.

– Miben különbözik ez a választás a korábbitól?
– Azon kívül, hogy mindössze egy szavazólapot kap a választópolgár, technikailag nem sokban. Január 26-án, vasárnap, szintén reggel 6-tól 19 óráig voksolhatnak a győri lakcímmel rendelkező választópolgárok a lakcímük, illetve átjelentkezésük esetén, tartózkodási helyük szerinti szavazókörben. De a szavazás helyéről, idejéről személyre szabott információt a Nemzeti Választási Iroda névre szóló értesítőjéből szerezhetünk, amit december 6-ig kell kézhez kapnunk, amennyiben november 20-án szerepeltünk a szavazóköri névjegyzékben. Ha nem kapjuk meg, a Helyi Választási Irodánál lehet érdeklődni.

– Mik a legfontosabb dátumok, amiket a választással kapcsolatban tudni érdemes?
– A legfontosabb a választás napja: 2020. január 26. A választási kampány a szavazást megelőző ötvenedik napon kezdődik, vagyis 2019. december 7-től 2020. január 26-ig tart. A polgármesterjelöltté váláshoz legalább ötszáz ajánlás szükséges, amit december 7-től december 23-án 16 óráig lehet összegyűjteni és a választási irodának leadni. Érvényes ajánlások csak a választási iroda által kiadott ajánlóíven gyűjthetők, és érvényesen csak a Győrben választójoggal rendelkezők ajánlhatnak jelöltet. Ezt követően a Helyi Választási Bizottság sorsolja ki a bejelentett polgármesterjelöltek szavazólapon lévő sorrendjét.

Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik az értesítőben szereplő szavazókörben nem tudnak megjelenni, de szeretnének élni szavazati jogukkal?
– A szavazóköri névjegyzékkel kapcsolatos kérelmeket november 21-től kezdődően lehet benyújtani. A mozgásában gátolt választópolgár kérheti, hogy mozgóurnával szavazhasson. Mozgóurna iránti kérelmet levélben, vagy elektronikus azonosítás nélkül, elektronikusan 2020. január 22-én 16 óráig, személyesen, vagy elektronikus azonosítással elektronikus úton január 24-én 16 óráig kérhetünk, ezt követően elektronikus azonosítással január 26-án 12 óráig, vagy az illetékes szavazatszámláló bizottságnál szintén a választás napján 12 óráig. A mozgóurnán kívül január 17-én 16 óráig Braille-írással ellátott szavazósablont is igényelhetünk, január 22-én 16 óráig pedig kérhetjük, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben szavazhassunk. A választópolgár, ha lakóhelye mellett 2019. október 16-ig tartózkodási helyet is létesített és a tartózkodási hely érvényessége legalább a szavazás napjáig tart – átjelentkezéssel bejelentett tartózkodási helyén választhat. Az időközi választáson átjelentkezésre csak abban az esetben van lehetőség, ha a választópolgár lakóhelye és tartózkodási helye ugyanazon választókerületben, vagyis Győrben van. Az átjelentkezési kérelem beérkezési határideje 2020. január 22. 16 óra.

Mire figyeljünk a választás napján?
– A legfontosabb, hogy vigyünk magunkkal személyazonosításra és lakcímünk azonosítására alkalmas okmányt. Ezt megtehetjük lakcímet tartalmazó érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy lakcímigazolvány mellett érvényes személyazonosító igazolvány; vagy érvényes útlevél vagy érvényes vezetői engedély bemutatásával. Érvényesen szavazni a jelölt neve melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal lehet. Érvénytelen a szavazólap, amely nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal, a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz, vagy nem tartalmaz érvényes szavazatot. Szintén érvénytelen, ha a szavazatot a választópolgár nem a jelölt neve melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal vagy kiesett jelöltre adta le.

A Helyi Választási Iroda a gyakran ismétlődő kérdésekre csokorba gyűjtötte a válaszokat, amelyek megtalálhatók az onkormanyzat.gyor.hu oldal választási menüpontjában. Az időközi választással kapcsolatos további információk, nyomtatványok is itt jelennek meg, illetve érdemes felkeresni a valasztas.hu weboldalt is.

Kapcsolódó témák: #Győri önkormányzat | #közélet |