Győrbe érkezik a Csókkirály

Jampivilág a Dunakapu téren

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.07.27. 15:02

Csókkirály a koncert címmel látványos show műsor érkezik a Dunakapu térre augusztus 15-én. A nagyszabású utazó produkcióban a Hungária együttes és Fenyő Miklós legnagyobb slágereit új hangszerelésben adja elő Király Viktor, Vastag Csaba, Radics Gigi, Zséda, Heincz Gábor Biga, Szulák Andrea és Csonka András.

Az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón dr. Dézsi Csaba András polgármester hangsúlyozta: a sok rock esemény mellett természetesen más kulturális programok, más műfajok is színesítik Győr életét. „Minden, amit a győriek szeretnek, ami érték, ami ad valamit a lelkünknek, a covid utáni helyzetben, az fontos, és ilyen ez a könnyed, szórakoztató esemény is.”

Feke Pál producer három éve alapította meg a Crescendo Music Managementet, amelynek célja, hogy koncerteket, show műsorokat, musicaleket hozzanak létre a szakma sztárjaival. Az István a király rockopera koncert változata volt az első nagyszabású vállalkozásuk, amelyet több mint 100 ezren néztek meg.

A Csókkirály ötlete Szente Vajktól ered, aki a mai magyar zenés színház egyik legmeghatározóbb alkotója, író, rendező.  Alkotótársa a Shrek, az Apáca Show, a We Will Rock You, a Puskás musicalek koreográfusa, Túri Lajos Péter. A látvány- és animáció tervezője Madarász “Madár” János, aki megannyi hazai előadó és színházi előadás mellett az Ákos koncertek, a Madách Színház szuperprodukcióinak világítás és animáció tervezője. A koncertet egy éves előkészület után a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be július elején, majd országos turnéra indultak vele.

A Csókkirályal az volt a célunk, hogy minden generáció számára önfeledt szórakozást kínáljunk, megismertessük a Hungária együttes slágereit, kicsit újra hangszerelve, friss, mai hangzással, látványos show elemekkel, táncosokkal monumentális mozgó díszletekkel, jelmezekkel és nem utolsó sorban kiváló előadókkal és zenekarral.” – fogalmazott a producer.

 „Győrbe úgy jövök, mintha hazajönnék, ezért nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ide is elhozzuk ezt a nemzetközi színvonalú, nagy volumenű, nagyon igényes produkciót. „– hangsúlyozta Szulák Andrea színésznő. Csonka András pedig arról beszélt, hogy megdobban a szíve, amikor Győrbe érkezik, mert 22 évvel ezelőtt a győri színházban játszották Szulák Andreával először a Hello Dollyt, amit aztán közel 500-szor láthatott a közönség, majd pedig a Hotel Mentolt, amit szintén több százszor mutattak be. „A ’80-as évek elején egy őrületet okozott Fenyő Miklós és a jampi korszak megidézése és ezek a dalok azóta is népszerűek, minden generációhoz szólnak. „ – véli a színész.

Hajtó Pétertől, a Győr Projekt Kft. kulturális igazgatójától megtudtuk, közel három ezer ülőhellyel várják a látogatókat. Jegyinformáció szerdától a hellogyor.hu oldalon érhető el. A részvételhez védettségi igazolvány szükséges.

Kapcsolódó témák: #Csonka András | #koncert | #Kultúra | #Szulák Andrea |