Ízutazás a győri vízi élményparkban: Hekk mellé egy rántott békacombot?

RQ Vízi élménypark
2023.04.24. 18:03

„Esküvőn voltunk Szekszárd térségében. Egy nappal előbb lementünk, és kerestünk egy jó éttermet. A káposztasaláta, amit felszolgáltak hozzá, gyermekkorom felejthetetlen ízeit hozta elő. Annyira vágyom rá azóta is, hogy hajlandó lennék újra két órát utazni érte. Ugyanezt a jó érzést fogjuk kínálni a győri élményfürdő vendégeinek, és akkor sem fognak csalódni, ha újból ellátogatnak majd hozzánk” – ígéri az üzemeltető.

Az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk, hogy egy átlagos strandon nem lehet jókat enni. A hekkel együtt sült rántott sajt ízét sokan ismerjük, de itt ilyen nem lesz – hangsúlyozza Kovacsics Imre, a Spa Hungary Holding Zrt. tulajdonosa és egyben az RQ ügyvezetője. Helyet kap a főtt kukorica, a hekk, a lángos és a halászlé, vagyis minden, ami hozzánk nőtt és megszoktunk a strandokon, de ezekből is a legjobbat kínálva.  A már említett rántott sajtnál például friss, valódi tejet látott sajtból vágnak megfelelő vastagságú szeletet, bepanírozzák helyben és egy kizárólag erre használt fritőzben kisütik. A burgonya frissen pucolt és felvágott alapanyagból sül hozzá. Mindehhez helyben készített, igazi majonézt kínálnak.

65-70 munkatárs fog csak a gasztronómiai részlegen dolgozni, közöttük 20-22 szakács. A kávéházaktól a bárokon és a cukrászdákon át a tematikus éttermekig, tizenegy lesz az élményparkban:

A „Hany Istók cuki” egyik oldalán kínálnak mindent, ami édes. A fagyit kívánság szerint még kicsit gőzölgő gyümölcssziruppal öntik le, csokimázzal borítják, mini pillecukrot tesznek a tetejére, majd helyben pörgetett vattacukorral díszítik. A cukrászda másik részén viszont C-vitamin bárt alakítanak ki, frissen facsart gyümölcs és zöldséglevekkel, mindennel, ami egészséges. Ha már bűnöztünk a cukiban, feloldozást nyerhetünk a vitaminbárban. A teraszon lévő „Lápi konyhában” a rántott békacombtól a grillezett tengeri sügéren át a chilis garnéláig lesz minden, de nem hagyják ki a szigetközi eceteshalat sem.

A „Pasi falodában” az óriás bécsi borjú valóban borjúhúsból készül. A világ egyik legjobb húsmarha fajtájából, a Black Angusból készítik a steakeket. Két-három marhát vágnak majd hetente egy helyi termelő szabadon tartott gulyájából. A töltött paprikához pedig maguk termelik a vegyszermentes paprikát a fürdő tetőteraszán kialakított fűszer- és zöldségkertben.

A központi étteremben délelőttönként tematikus (angol, kontinentális, magyar) reggeliket kínálnak, a késő délutánba nyúló ebéd időszakában pedig étlapról és svédasztalos jelleggel is lehet választani. Nem feledkeznek meg a gyerekekről sem, ez természetes.

És az ital? A japán stílusú szaunakertből nem maradhat ki a japán sör és szaké. A koktélteraszon, az ötszáz főt befogadó, hármas panoráma medencesornál egész nap élőzenével, DJ-kel szolgálják a vendégeket, a koktélokat bártenderek készítik. Megvették a világ legjobb minőségű törhetetlen műanyagpoharait, és nem tiltani fogják, hogy a medencébe bevihesd a koktélodat, hanem direkt ajánlják. A kijáratnál pedig a francia stílusú „Hello Café” kávéházban „kísérik haza” a vendégeket elvitelre is alkalmas ételkölteményekkel, útközben így nem kell gyorsétteremben megállni.  

Megfizethető lesz? „Az éttermek azért is drágák, mert sokkal kevesebb vendégeket fogadhatnak, és csak meghatározott intervallumokban: délben és este. Az élményparkban több ezer vendéget szolgálunk ki folyamatosan, ezért a fajlagos költségeink sokkal alacsonyabbak lesznek. Mi  üzemeltetjük valamennyi egységünket, így lesz keret jó minőségű alapanyagok felhasználására, s az ételek ára nem nő az égig” – ígéri Kovacsics Imre

A minőség hosszú távon garantálható? „Részletes receptúrákkal, előírt alapanyaghasználattal, tálalási leírással látjuk el szakácsainkat. Nem fogjuk rakosgatni a munkatársakat egyik helyről a másikra, azzal foglalkozhatnak, amihez a legjobban értenek. Így garantálhatjuk, hogy amikor ötödször is itt eszel, ugyanabban a gasztronómia élményben lesz részed.”

Tengeri csillagok, keresztszülőkkel

Az élménypark nyitásáig minden hónapban népszerű, ismert emberek személyesítenek meg egy-egy tengeri csillagot. Az ötödik csillag „keresztszülője” Krausz Gábor ismert séf. Akik az élménypark közösségi oldalaira látogatnak, nyereményjátékban is részt vehetnek, és a fürdő első VIP vendégei lehetnek.

Elérhetőségek:
www.rqvizielmenypark.hu
Facebook: facebook.com/rqvizielmenypark
Instagram: @rqvizielmenypark
Tiktok: tiktok.com/@rqvizielmenypark

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka