Ittasan motorozott, baleset lett a vége

Fotó: Police.hu
Police.hu
2020.06.09. 09:42

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök három személyi sérüléssel és kilenc anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 85-ös számú főút 31 kilométerszelvényében, Rábatamási térségében, június 8-án 19 óra 20 perckor. Egy 45 éves kapuvári férfi közlekedett tehergépkocsival Szárföld felől, Farád irányába. Haladása során későn észlelte, hogy egy előtte forgalmi okokból álló személygépkocsi elindul, amelynek következtében az autó hátuljának ütközött, és azt nekilökte egy előtte szintén elinduló járműnek. A baleset során egy ember megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 14-es számú főút 9 kilométerszelvényében, Vámosszabadi külterületén, június 8-án 18 óra 40 perckor. Egy 45 éves miskolci férfi közlekedett segédmotoros kerékpárral Szlovákia felől, Vámosszabadi irányába. Haladása során elvesztette uralmát járműve felett, az úttestről jobbra letért, és a szalagkorláton át az árokba borult. A motoros megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A férfivel szemben – a helyszínen – a rendőrök alkoholtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért tőle egészségügyi ellátása során további mintavételre intézkedtek.

""

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az alábbiakra:

  • Minden esetben körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!
  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

…hogy mindenki hazaérjen!

Kapcsolódó témák: #baleset |