Csak telnek a napok, de még mindig kérdezgetjük egymástól: tényleg meghalt Székely Márta? Egyszerűen nehéz elfogadni azt, amit sajnos kénytelenek leszünk. Győr rengeteget kapott Mártától, akinek a neve egyet jelentett a segíteni akarással, na meg a Méhecske Közhasznú Alapítvánnyal, amelynek elnöke volt. S most búcsúznunk kell…
„Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Székely Márta, a Méhecske Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, a hazai para evezés egyik legelhivatottabb vezéregyénisége. Saját alapítványában az elesetteknek nyújtott segítő kezet, coachként pedig hiteles emberként segített megtalálni a kiutat a nehéz élethelyzetekből. Emlékét megőrizzük!” – írta november 27-én reggel a Magyar Evezős Szövetség a hivatalos honlapján.
Száraz tények ezek, amelyek összefoglalják, milyen összetett és szerethető, másokért tenni akaró személyiség és szakember volt Székely Márta, akit nemcsak a családja, a barátai, hanem a város is gyászol. Mert Márta emberségből olyan példát adott a győrieknek, amelyért örökké hálásak lehetünk. Pedig nem volt könnyű élete, sőt! Ám nála őszintébben nem sokan mosolyogtak beszélgetés közben… A titok a hozzáállásban, a szeretetben és a másokon való segítésben lakozott.
Székely Márta és családja közel három évtizede költözött Marosvásárhelyről Magyarországra. A kisebbik fiúk oxigénhiánnyal született, hatéves koráig nem járt és nem beszélt. Gondoltak egy merészet a szülők és elhatározták, hogy Magyarországon szeretnék kivizsgáltatni fiúkat. Igen ám, de akkoriban csak kétévente lehetett hivatalosan átjönni a határon, így bevállalták a zöldhatárt… A bicskei menekülttáborban kötöttek ki, s egyből megtapasztalták a szegénységet, a nélkülözést. A politikai menekültstátusz megszerzése után Győrben telepedtek le: itt működött fogyatékkal élők iskolája és a folyók is vonzották a családot. Márta férje evezős edzőként helyezkedett el, az asszony pedig minden egyes nap a beteg fia fejlesztésen dolgozott. Soha nem adták fel a reményt…
Édesanyja áldozatos munkájának és persze a szakemberek segítségének, a sok-sok fejlesztő foglalkozásnak köszönhetően Székelyék kisebbik fia ma már jár és beszél néha, a maga módján pedig ír és olvas. A vele való foglalkozás soha nem ért véget, ötletes megoldásokkal, kreatív feladatokkal tartják formában a fiút. Szülei legnagyobb büszkeségére Zsolt volt az első fogyatékkal elő, aki a Magyar Evezős Szövegségnél elindulhatott egy versenyen. Innentől pedig nem volt megállás, hiszen a sportos családot egyre jobban foglalkoztatta az a kérdés, hogy más fogyatékkal élőknek is szüksége lehet a sportra: sikerélményt adhat és összekovácsoló ereje is lehet.
2007-ben ebből a célból is hívták életre a Méhecske Közhasznú Alapítványt, amelynek mindvégig Márta volt a kuratóriumi elnöke. Ahhoz, hogy megvalósíthassák az álmukat, a férjével együtt rengeteget tettek, önként, a szabadidejükben. Mert szerették volna, hogy Győrben is legyen egy olyan alapítvány, amely a hátrányos helyzetű, valamit a fogyatékkal elő gyermeket nevelő családokat támogatja.
„A szervezet az én életem leképezése. Minél több emberen szeretnék segíteni, mert a fogyatékkal élő gyereket nevelő családok élete nagyon nehéz.” A segítő szándékot még a dédnagymamamája ültette el benne, akit rendszeresen felkerestek a környéken élők, ha valamire szükségük volt. „Képes volt az utolsó csipet sót is odaadni másoknak, még akkor is, ha nekünk is hiányzott az asztalról. Arra tanított, hogy amire szükségünk van, azt a jóisten megadja” – mondta Márta egyszer a Győr+ Médiának, s valóban, az egész életét ennek szellemében élte. Mindig ötletelt valamin, amivel jobb, amivel egy kicsit könnyebb lehet azoknak, akiknek szükségük volt rá. A fogyatékkal élők országos ergométer versenye nagy siker, ahogy a pótvizsgára-felkészítő programjuk is.
Márta mindig a legjobbat akarta nyújtani a családjának és azoknak is, akikkel kapcsolatba került. Ezért folyamatosan képezte magát: már itt, Győrben szerezte meg az érettségijét, majd elvégezte az EU-s pályázatíró tanfolyamot, beleásta magát az informatika világába és a jelnyelvet is elsajátította. Sőt, sportszervező és pedagógiai asszisztens képesítést is szerzett, majd beköszöntött életében a life coach képzés, amelyet szintén teljesen odaadással teljesített. Minden egyes lépését az vezérelte, hogy segíthessen az embertársain, mert vallotta: „Lelkileg is fel kell rázni az embereket. Az elmúlt évtizedekben megtanultam, hogy mindig a jóra összpontosítsak. Ma már az a természetes számomra, hogy mosolygok és boldogságban élem az életemet”. S valóban Márta ajtaja mindenki előtt nyitva állt…
Ám sajnos ez az ajtó nemrég örökre becsukódott… Volt, amivel még Márta sem tudta felvenni a versenyt: a betegség, amely kíméletlenül elszakította őt családjától, szeretteitől, barátaitól, az alapítványától és attól a várostól, ahol otthonra leltek. Székely Márta elment, kínzóan fiatalon. Hatalmas űrt hagyott maga után…