Évforduló

Isten éltesse a 75 éves Hild iskolát

Fotó: MekliZ Fotó
Zombai-Kovács Ákos
2021.12.10. 11:23

A 750 éves Győr városa köszönti a 75 éves Hild Iskolát - hangzott el az oktatási intézmény pénteki, ünnepi rendezvényén a Richter Teremben. Az eseményen a város nevében Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke köszöntötte a Hild korábbi és jelenlegi diákjait, tanárait és minden dolgozóját. A képviselő beszédében úgy fogalmazott, az iskola egyszerre tehetséggondozó műhely és hiányszakmákat oktató intézmény, olyan hely, ahonnan kiváló szakemberek kerültek ki az évtizedek során.

„A 750 éves Győr köszönti a 75 éves Hild Iskolát” – ezt mondta a rendezvényen a város nevében Rózsavölgyi László. „Az elmúlt évek során mintegy 8000-en érettségiztek és szereztek szakmát a Hildben, amely egyszerre egy tehetséggondozó műhely és egy hiányszakmákat oktató iskola” – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

„A szakképzési centrum nagyon büszke a Hildre, amelynek sikere abban rejlik, hogy diákjai és tanárai mindig is csapatként tudtak működni” – hangsúlyozta a Győri Szakképzési Centrum főigazgatója. „A mostani rendezvény és annak apropója egy szellemi találkozás a 750 éves Győr és a 75 éves Hild között” – emelte ki Hartyándyné Frey Aranka.

„Néhány percben nem lehet összefoglalni az elmúlt 75 év eseményeit és történéseit, de az biztos, büszkék lehetünk azokra a kiváló szakemberekre, akik az elmúlt évtizedekben a Hildből kerültek ki és a mai napig szívesen térnek vissza alma materükbe” – fogalmazott Józsa Tamás. „Köszönjük a városnak a támogatást, a szakképzési centrumnak a segítséget, a partner intézményeinknek és cégeinknek pedig azt a sok-sok pluszt, amit az elmúlt években tőlük kaptunk, ígérjük, a jövőben is megháláljuk ezt” – zárta szavait a Hild Építőipari Technikum igazgatója.          

Galéria: MekliZ Fotó

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos