Ismét meghirdetik a Győri Stafétát

HAK Illusztráció: O. Jakócs Péter
2023.05.28. 19:44

A Magyar Nemzetőrség „Török István” Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával idén 20-dik alkalommal hirdeti meg közterületi futóversenyét, amelyre június 2-án 10 órakor a Bem téren kerül sor.

„Célunk, hogy az ifjúság bevonásával és részvételével ilyen módon is megemlékezzünk nemzetünk hőseire, különös tekintettel a két világháború vitézeire és többi hős katonájára, valamint az 1956-os forradalom 67-dik évfordulójára.” – olvasható a felhívásban.

A Győri Staféta fővédnöke dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, a résztvevők pedig győri és környékbeli középiskolások álló 5-5 fős fiú ás lány csapatok lesznek. Idén egyébként ismét külön fiú és külön lány kategóriában zajlik majd a verseny és fontos, hogy intézményenként külön fiú és lány kategóriában maximum 2-2 csapat indítható.

A győztes csapat egy évig birtokolhatja a Vándordíjat, Schima Bandi szobrászművész alkotásának carrarai márvány másolatát. Az első három helyezett csapat kupát és utólag oklevelet, valamint valamennyi díjazott csapattag érmeket és az eseményre készített emblémás pólót kap. Valamennyi résztvevő csapat a versenyen való részvételről oklevél tanúsítványt kap.

A verseny tehát június 2-án péntek 10 órakor, a Bem téri futópályán lesz. A start előtt a Vitézi hősi emlékoszlopnál ünnepélyes zászlófelvonást és koszorúzást tartanak, ahol az üdvözlőbeszédek is elhangzanak majd.

Nevezni a helyszínen lehet, viszont a részvételi szándékról előzetes értesítést kérnek a szervezők, amely bejelenthető a gymsnemzetorseg@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 309 370 290-es telefonszámon.

Kapcsolódó témák: #hősök | #középiskola | #mozgás |