Illemtani verseny Győrben

Győr+
2022.04.28. 14:28

A Városházán többször is belekóstolhattak az újságírói lét rejtelmeibe azok a fiatalok, akiket a Győr+ Média munkatársai is segítettek. Most saját cikkeiket közöljük.

Iskolánk a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum szervezésében megvalósuló Országos középiskolai illemtani csapatverseny döntőjébe 10 fantasztikusan teljesítő trió került be, akik remek csapatmunkájuknak köszönhetően jutottak el idáig.

Az eseményre való előkészületeket mi, és tanáraink végeztük el, a verseny gördülékeny lebonyolítása érdekében. A versenyző csapatok megérkezése után igazgató úr beszédével kezdődött el a megmérettetés. Külön kiemelte, hogy a verseny jövő évtől kezdve Dr. Sille István nevét viseli, tisztelegve munkássága előtt.  

A szabályok, és a játék menetének ismertetése alatt a versenyzők már alig várták, hogy a tettek mezejére léphessenek. Első feladatként a bemutatkozáson volt a sor, amit egy választott korban adtak elő a csapatok. A továbbiakban sok érdekes feladat került terítékre, a versenyzők egy rövid éttermi jelenetet és versenytáncot is láthattak egy-egy feladvány részeként. Az utolsó versenyfeladatot követően a jól megérdemelt ebéd várt a csapattagokra és kísérő tanáraikra.

Ez idő alatt a hangulat egyre fokozódott, hiszen ezek után már csak az eredményhirdetés váratott magára. A verseny most is szoros volt, a csapatok eredménye között szinte csak egy-egy pont döntött. A végső eredmények kihirdetése és a fotók elkészülte után, reméljük, hogy a csapatok és felkészítő tanáraik boldogan, egy újabb szép emlékkel gazdagodva hagyták el iskolánkat.

Az I. helyezett csapat: Darázs Vivien, Élő Sarolta, Menyhárt Dorottya. Felkészítő tanár: Menyhártné Sári Anita. Iskola. Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium

Számunkra, itt tanuló diákoknak is nagy öröm, büszkeség, hogy iskolánk magáénak tudhat egy ilyen nívós országos versenyt immár több, mint húsz éve. Reméljük, hogy jövőre ugyanekkora lelkesedéssel, elkötelezettséggel valósul meg az Országos középiskolai illemtani csapatverseny!

Sárközi Eszter és Kletner Noémi
Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum

A fenti írások a Diáktudósítók saját munkái, nem a Győr+ Média munkatársai által készített sajtótermékek. A Győr+ Média megjelenítési lehetőséget biztosít az elkészült anyagoknak.

Kapcsolódó témák: #diáktudósítók |