Idősek napja: a hetven év feletti csanakiakat köszöntötték

Fotó: Zombai-Kovács Ákos
Zombai-Kovács Ákos
2022.10.12. 12:41

A 70 év felettieket köszöntötték Ménfőcsanakon, az Idősek Világnapja alkalmából. A városrészben régi hagyomány, hogy a körzet önkormányzati képviselője közös programja hívja a szép korúakat, akik szívesen fogadják az invitálást és vesznek részt a mindig színvonalas programon. Tavaly, a Covid miatt rövidített formában és két felvonásban tudott megvalósulni a rendezvény, idén viszont egyszerre vendégeskedett a 168, 70 év feletti idős a Bezerédj-kastély pincehelyiségében. Az esemény házigazdája, dr. Laczkovits-Takács Tímea szerint az idősek megbecsülése mindig fontos.

Régi hagyomány Csanakon, amit a Covid-járvány sem tudott komolyabban megakasztani, hogy Idősek Napja kapcsán a helyi 70 év felettieket, külön is köszöntik. A körzet képviselője találta ki korábban és ragaszkodik azóta is a programhoz, ahol ezúttal 168 szép korú érezhette jól magát.

Az első Covid évben sajnos elmaradt, tavaly viszont már rövidített formában, két részletben meg tudtuk tartani ezt a jó hangulatú programot, amire hatalmas igény van, most is már hetek óta kérdezték a szépkorúak, hogy lesz-e és mikor lesz az Idősek Napja a városrészben” – mondta dr. Laczkovits-Takács Tímea. Az időseket azért is kell megbecsülni különösen, mert tapasztalataikkal és tudásukkal sokat segíthetnek a fiatalabb generációnak. A képviselő is sokat tanult már a szép korúaktól, többek között saját nagymamájától is.

Hatalmas tapasztalatuk van, sokat megéltek és megtapasztaltak az életük során, érdemes rájuk hallgatni, kikérni a véleményüket, ahogy én is sokszor támaszkodtam a saját nagymamám tapasztalataira– tette hozzá az önkormányzati képviselő.

A szerdai után pénteken már újabb program várja nem csak az időseket Csanakon. A Bezerédj-kápolnában lesz különleges, ingyenes koncert péntek este 6 órától.

Mindenkit várunk pénteken a közeli kápolnában, ahol a historikus hangszerek és a modern zene találkozik majd” – fogalmazott dr. Laczkovits-Takács Tímea. Az Idősek Napi rendezvény végén külön köszöntötték a legidősebb hölgyet és urat, a 90 és 85 éves résztvevők az ebéd és a nóták mellett külön ajándékot is kapott. Emellett pedig Tabáni István Máté Péter Emlékműsorral szórakoztatta a jelenlévő szépkorúakat.

Korábban a témában:

Kapcsolódó témák: #idősek napja | #Ménfőcsanak | #programok |