Hontvári Gábor mellett döntött a würzburgi színház

Fotó: Facebook / Hontvári Gábor
Győr+
2019.09.27. 11:49

A győri származású Hontvári Gábor veszi át a Mainfranken Theater Würzburg első karmesteri és zeneigazgató-helyettesi posztját a 2019/20-as évadtól. A 25 esztendős magyar dirigens több mint 130 jelentkező közül nyerte el az állást.

Gábor győri származású, a Kazinczy Gimnázium diákja volt, járt a Liszt Ferenc zeneiskolába, a Richter konziba, majd a weimari Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Tavaly októberben Németország legrangosabb, a fiatal karmestereknek évente egyszer odaítélhető Ernst von Schuch-díjat vehette át a magyar karmester.

A Mainfranken Theater a kivételes művészek számára lehetőséget nyújt tehetségük kibontakoztatására, valamint ugródeszkaként is szolgál.

„Megtisztelő, hogy több fordulónyi próbavezénylés után 130 jelentkező közül választottak ki a poszt betöltésére. Külön örömmel tölt el, hogy egy ilyen nívós színházban állhatok először munkába! Motiváltan, izgalommal várom az előttem álló feladatokat és új kihívásokat, valamint a közös munkát az egész társulat és a zenekar kiváló művészeivel!” – kommentálta a hírt a Facebook oldalán Hontvári Gábor.

Forrás: Facebook/Hontvári Gábor

Kapcsolódó témák: #Kultúra | #zene |