Győr kiemelt helyet foglal el a manók szívében, hiszen időről időre felbukkannak a város legkülönbözőbb pontjain, manóajtókkal jelezve, hogy ők bizony itt élnek közöttünk. Ahogy tavaly, úgy ebben az évben is egy különleges Manóséta várja a gyermekeket advent idején a belvárosban.
Az adventi kaland a Látogatóközpontban indul (majd itt is ér véget), ugyanis itt lehet beszerezni a Manóséta térképet, ami a belvárosban fellelhető tíz manóajtóhoz vezető utat mutatja.
A gyerekek egymással versengve, igazi nyomozókként próbálták meg felkutatni a manóajtókat, így fedeztük fel közösen például a manóséta során a város legkeskenyebb közét, de végigrohantunk a Sarkantyú közön, majd a „halas” szobrot is megtaláltuk.

A manók titkos világa elvarázsolja a legkisebbeket, de a feladatmegoldás kihívása nagyobb gyerekeknek szintén szuper elfoglaltság, kísérő szülőként pedig kiváló alkalom, hogy kiszakadjunk az év végi hajtásból, és olyan szemszögből lássuk a belvárost, amire eddig talán nem volt lehetőségünk.
A belvárosi játék során mind a tíz manóajtó mögött találunk egy-egy betűt, ezeket a megfelelő sorrendben összeolvasva kiderül, hogy az Északi-sark melyik településén lakik Mézeskalács, Győr adventi manója.
Akinek sikerül megoldani a rejtvényt és elárulja azt a Látogatóközpont dolgozóinak, jutalomban részesül.
Aki végigjárja a manók titkos útvonalát, garantáltan mosollyal távozik. Ez a játékos nyomozás olyan apró varázslatot visz az adventi napokba, amitől a várakozás időszaka még izgalmasabbá és titokzatosabbá válik, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Arra érdemes figyelni, hogy a Manóséta térképét a Látogatóközpont nyitvatartási idejében lehet beszerezni!
Nyitvatartás:
- hétfő–péntek 9–18,
- szombat–vasárnap 10–18 óráig