Adventi állatmentés

Hódgyereket mentettek Győrben

Fotó: Facebook
HAK
2020.12.07. 09:00

A Facebookon tették közzé a nem mindennapik kalandot, amelyet az Audi udvarán életek át, majd kértek segítséget. A kis hód végül biztonságba került, köszönhetően az emberek erőfeszítésének és összefogásának.

A bejegyzés Márton Vlad András oldalán olvasható egyébként, mi most csak részleteket közlünk belőle. Andrásról érdemes tudni, hogy a Fióka- és madármentés alapítója, s emellett minden állat sorsát a szívén viseli.

A hódmentő akcióról elöljáróban annyit: Dömösről szombat éjfélkor indult, kettőre ért Győrbe és négyre ért vissza. S hogy ő fogalmazott:

„Győrött, az AUDI gyárban találtak a telep közepén egy elég„ványatag” hódot. Miután meggyőződtek, hogy nem kínai „kém-műhód”, Pető Dominik és kollégája nekiálltak segítséget találni, ami elég Mission Impossible így, szombatról vasárnapra virradó éjjel. Végül a Fehér Holló Alapítványt érték el, akik előbb felhívtak, egyeztettünk, majd átirányították hozzánk a bejelentőt.”

Andrásék fényképet is kaptak, na meg a leírás alapján felismerték, hogy a kóbor kis hód egy fiatal Castor fiber, azaz eurázsiai hód, akinek még szülők mellett lenne a helye.

Egy felnőtt eurázsiai hód 20-30 kg, és 80-100 cm plusz farok. Ez az “apróság” alig 10-15 kg, és farokkal együtt sincs 100 cm. Sérülést nem láttak rajta, mozgása is jó volt, de apatikus, lefeküdt, szóval leegyszerűsítve: nem festett valami fényesen. A dolgozók az állatot biztonságba helyezték, András pedig elindult érte…

„Az AUDI gyárhoz odaérve szakszerű ellenőrzés után, kísérővel beengedtek, majd átvettem a hódító hódot, azaz átraktam őkelmét az XL-es kutya szállítóba. Együtt néztük a találókkal, hogy túl nyugodt. Bár az átrakás ellen határozott erővel, és nyűgös panaszkodással tiltakozott, után egyből ernyedten lefeküdt. Sem az alma, sem a répa nem izgatta.

Pető Dominik és kollégája mondták, hogy az egyik raktár mellett bukkant fel, előbb menekült egy pár száz métert, majd elhasalt, feladta. A gyár területén van két tó (tűzívíz tároló), de itt nincs a fákon semmi rágás nyom. Az AUDI gyártelep kerítése pedig olyan, hogy azon egy macska se nagyon jut át. Plusz kamera felvételen sincs hód behatolásnak nyoma. No meg ez egy gyerek hód, akinek a szülői hódjáratban lenne a helye, nem egy autógyárban. Így felmerült annak az erős valószínűsége, hogy kamionnal, áru között érkezhetett, akár Európa másik csücskéből. Ez mindent magyarázna, s ezt látszik igazolni, hogy haza érkezésük óta csak iszik, iszik és iszik. Viszont az eresztést problémássá teheti, mivel egy hód gyerek 2-2,5 éves koráig a szüleivel kéne éljen. ”

Itt ért véget a történet szombaton vagyis vasárnap hajnalban, s biztosak lehettünk benne, hogy András továbbra is mindent meg fog tenni azért, hogy megmeneküljön a kis világutazó.

Így is történt, András vasárnap már pozitív fejleményekről számolhatott be, szintén a Facebookon: Ifjú Castor fiber határozottan jobban van. Élénk, eszik, iszik, volt naaaagy pisi… Holnap megúsztatjuk, mert kóbor emlékeim szerint kakilni csak vízben szeret.

Alaposabb átnézés során sem találtunk rajta semmi sérülést, erőnléte, kondija is jó. Nagyjából egy éves fiatal, hím hód. Stressz miatt lehetett ennyire apatikus.

Mivel 2-2,5 éves korig, ivarérettség, teljes méret eléréséig szüleivel kéne legyen, így 1-1,5 évet biztosan marad nálunk. (Csak legyen vele rendben minden, egy pár hét múlva már bátrabban merünk tervezni). Neve még – babonából – nincs, de a Quattro a legesélyesebb. – stíluszerűen!

Befogadói elvitték orvoshoz is, Schütz Éva doktornő a szentendrei kisállatkertben vizsgálta meg a győri hódgyereket. A vizsgálat során alaposan átnézték, a biztonság kedvéért kapott egy antibiotikum injekciót és B komplex vitamint, s szintén óvatosságból Meloxy-t is.

Szerencsére a tengerimalac gyógytápot is jól fogadta és élvezettel fogyasztotta, hamar rájött, hogy ezek a kedves emberek bizony jót akarnak neki s érte tesznek mindent. Andrásék hazafele azért még igyekeztek a kis hód kedvében járni:

„Hazaúton megálltunk Lepencénél fűzfa ágakat szedni… Csak egy ölnyit szedtünk, teszt jelleggel. Jelentem, bejött. Eszi, boldogan és, igen hangosan eszi önállóan, magától, sőt azóta a répát is végre megkóstolta… Holnap mehetek fűzfa ágakat szedni, már látom…, olyan lendületbe jött.”

Mi győriek pedig mi mást mondhatnánk, mint hogy köszönjük az Audi dolgozóinak a megmentésre való igyekezetet, s hogy vették a fáradtságot, hogy biztonságba helyezzék az ijedt állatot, s a megfelelő helyről kértek segítséget. Andrásnak pedig köszönet azért, ami nála természetes: erőn felől, éjszaka is elindulni, hogy egy cseppnyi életet mentsen, s utána gondoskodjon róla, ameddig csak szükséges.

Kapcsolódó témák: #állatmentés |