Tehetségtámogató program

Helyi diákokat díjaztak

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2019.12.16. 13:03

Három Győr-Moson-Sopron megyei fiatal nyert támogatást egy tehetségtámogató programban.

Három Győr-Moson-Sopron megyei fiatal – Horváth Roland, Kovács Bálint és Markó Gábor – nyert támogatást a MOL Tehetségtámogató Programjában. A program országszerte idén összesen 19 millió forinttal segíti a fiatal tehetségeket, akik az elnyert összeget leginkább hangszer megvásárlására, útiköltségeinek fedezésére vagy kutatásra fordítják.

A MOL Tehetségtámogató Program ebben a tanévben összesen 19 millió forinttal támogatja a 10 és 23 év közötti eredményes diákok, művészjelöltek és természettudományos tehetségek pályafutását és további sikereiket. A beérkezett 267 pályázatból a szakértő zsűri értékelése után a pályázatokat kiíró MOL Alapítvány kuratóriumának döntése alapján 67-en kapták meg az igényelt támogatást.

A Győr-Moson-Sopron megyei győztesek:

Horváth Roland (18) informatikus, Sopron

10-12 éves korától kezdve autodidakta módon sajátította el a programozás alapjait. Számos fejlesztését díjazták már a különböző hazai és nemzetközi versenyeken. Két éve dolgozik a Project AVR nevű fejlesztésén, ami lehetővé teszi a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság ötvözését úgy, hogy ehhez csupán 2 átlagos okostelefon használata szükséges. Idén az Egyesült Államokban szeretné tanulmányozni egy tech startup működését.

Forrás: rolandhorvath.hu

Kovács Bálint (21), furulya, Győr

2016-ban a bécsi Zeneakadémia különleges tehetségek osztályának hallgatója volt, 2017-től egyetemi képzésben vett már részt ugyanott. Rendszeresen bemutatásra kerültek saját művei is.

A Virtuózok komolyzenei tehetségkutatóban egyedüli furulyásként került a legjobb nyolc versenyző közé. 2018-tól a salzburgi Universität Mozarteum intézményben folytatja a művészképzést. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön egyaránt szólistaként és kamarazenészként. Idén februárjában Bolzanoban, az ERPS (European Recorder Society) döntőse volt, áprilisában Izraelben, a 2. Tel Aviv Furulyafesztiválon és versenyen vehetett részt, ahol egy saját művével nyerte el a harmadik díjat.

Markó Gábor (18), matematika, Győr

A matematikai-logikai versenyeken már az általános iskolában szép eredményeket ért el. A legnagyobb sikerei a Varga Tamás matematika verseny 5. és 6. helye, a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyen elért 3. díja, valamint az Arany Dániel verseny 9-10. helyezése. A hagyományos matematika versenyeken túl a Kömal és az Abacus pontversenyen is eredményesen szerepelt. 2018-ban a középiskolásoknak szóló Polygon matematikai cikkíró pályázaton első díjas lett, és cikke megjelent a Polygon nevű szaklapban. A Magyar Köztársaság Jó tanuló-Jó sportoló címét is elnyerte, mert a sport is fontos szerepet játszik az életében.

A zsűri tagjai voltak Devich Márton a Bartók Rádió igazgatója, Pázmány Karolina Ágnes vizuális nevelés tanár, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezető-helyettese és Pertis Szabolcs matematika-fizika szakos tanár, népzenész. A MOL közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, eddig több mint 3000 művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette.

Forrás: MOL Alapítvány