Hirdetés

238 millió forintos fejlesztés a kórházban

Fotó: Vig Norbert
Pécskai István
2022.06.30. 12:44

238 millió forint értékű eszközparkkal szerelték fel a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház skill-laborját. Az A2 épület hatodik emeletén található, 242 négyzetméternyi területen a tanári szobák, az eszközraktár és az öltözők mellett helyet kapott egy elméleti oktatóterem, egy műtő zsilippel és két demonstrációs terem is.

Hirdetés

A skill-labor olyan szimulációs eszközökkel ellátott részleg, ahol orvosok és egészségügyi szakdolgozók, orvostanhallgatók és ápolóképzésben résztvevők gyakorolhatják a betegellátást. Valósághű körülmények között oktathatók benne a diagnosztikus, a terápiás – köztük az életmentő – beavatkozások mindez kockázatmentes, korszerű és magas színvonalú eszközökkel felszerelt környezetben.

„Polgármesterként, gyakorló orvosként és oktatóként is nagyon örülök a skill-labornak. A gyakorlati oktatás ugyanis az egyébként világszínvonalú magyar orvosképzés egyik leggyengébb pontja. Kevés olyan beteg van, aki szívesen veszi, ha rajta gyakorolnak. A medikusaink nagy része ezért úgy jön ki az egyetemről, hogy a gyakorlati képzésük kívánnivalót hagy maga után. Nekik tehát kiemelten fontos a skill-labor, amely nagy segítséget jelent az orvosképzés számára” – nyilatkozta dr. Dézsi Csaba András polgármester, aki a Győr+ Média stábjának megmutatta, hogyan kell használni a laborhoz tartozó eszközöket.

Hirdetés

Dr. Jávor László, a kórház főigazgatója elmondta, a győri skill-labor hatalmas fejlődésen ment keresztül.

„Most már öt éve élünk együtt a részleggel. Mindenki számára jól látható, hogy komoly gyakorlati tudás megszerzésére használható a skill-labor, amely az elmúlt hónapokban nagyon sokat fejlődött, s a elkövetkező időszakban további, több száz millió forintot érő felszerelésekkel bővül majd” – fogalmazott az intézményvezető.

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #skill labor |
likeold
a fb oldalunkat