Hosszú párkapcsolatokról, házasságokról, amelyek kiállták az idő próbáját, napjainkban egyre kevesebbet hallani. A változó világ mindenhová bekúszik, lépést tartani sem könnyű vele. Ahogy kompromisszumokat kötni, megbocsájtani sem. A szeretet azonban szinte mindenre megoldást nyújt. Legalábbis ezt vallja Vargáné Salakta Nárcisz és Varga Péter, akik éppen idén alkotnak harminc éve egy párt.

A mosolygós házaspárt a belvárosban szinte mindenki, Győrben pedig rengetegen ismerik. Nem véletlen, sikeres és népszerű éttermet üzemeltetnek már évtizedek óta. A Komédiást még Nárcisz szülei alapították, s bár édesapja sajnos 1998-ban elhunyt, édesanyja ma is aktívan segít az üzletben. Nárcisz legnagyobb támasza pedig a férje, Péter, akivel három gyermeket is nevelnek. Pontosabban már csak egyet, Samut, aki középiskolába jár. Dániel és Nárcisz már felnőtt és a saját útját járja, sőt a nagylány már egy csodás kisunokával is megajándékozta a családot, ám erre később még visszatérünk.

„Péterrel osztálytársak voltunk, a Krúdyba jártunk, miénk volt az első vendéglátós osztály. Azonban nem ott kerültünk közel egymáshoz, egy kicsit még várnunk kellett… – kezdte mosolyogva Nárcisz, majd az is kiderült, hogy Pétert a katonaság egy időre elszólította Győrből, ám amikor leszerelt és visszatért, a Komédiásban kezdett el dolgozni mint felszolgáló. A fiatalok pedig hamar egymásra találtak…

„Nem volt könnyű az első időben – folytatta Péter. „Az apósom is eléggé indulatos, kemény ember volt és én is, ráadásul engem még az ifjonti hév is fűtött. Voltak küzdelmeink, máshogy képzeltünk sok mindent, és rendre kimondtuk, amit gondoltunk. Persze én sok mindent megbántam később, s már le is higgadtam az évek alatt, amiben Nárcisznak nagyon nagy szerepe van és sokat köszönhetek neki, ebben is.”

„Péternek ami a szívén, az a száján, otthon és az étteremben is. Nem játszmázik sehol, és szerintem ez egy nagyon jó tulajdonság. Jobb nyílt lapokkal lerendezni, amit le kell! A férjemnek egy olyan családba kellett beilleszkednie, ahol mindenki itt dolgozott, ő pedig még ráadásul alkalmazott is volt. Meg kellett találnia a helyét, és mivel közben a gyermekek is megszülettek, családfőként is helyt kellett állnia.”  Varga Péter pedig nem vette félvállról a feladatokat, így ha kellett, külföldön is munkát vállalt a számára legfontosabbakért. Azt pedig, hogy a házaspár többnyire jó döntéseket hozott, a gyermekeik sikerei is mutatják: kiváló tanuló volt mindegyik, s bár a két nagyobb biztos, hogy nem kíván a vendéglátással foglalkozni, ezt Nárciszék egyáltalán nem élik meg kudarcként. Boldogok, hogy a nagyok már tudják, merre tovább, a legkisebbnek pedig még van néhány éve, mint Nárcisz mondta: „Majd kiderül, merre visz az útja… Sok mindenben hasonlít édesapámra. De ez sem presszió, ahogy a testvéreinél sem volt semmi az!”

„Mi nemcsak a gyermekeinkért, hanem az alkalmazottakért, és tulajdonképpen a vendégekért is felelősséggel tartozunk. A vendéglátásban nincs demokrácia, vagyis nem szabadna, hogy legyen! A világ viszont változik, s nekem, nekünk is kellett egy kicsit idomulni. Gondolok itt olyasmire, hogy ne vegyek mindent a szívemre, vagy amit korábban is említettem már, egy kicsit lehiggadtam…”– utalt arra Péter, hogy tulajdonképpen egy erős megfelelési és teljesítési kényszer is jelen van az életükben, amellyel együtt kell élniük.

„Mindent a legjobban szerettünk volna csinálni, mindig is! Péter a szervezési, a technikai dolgokban az ügyesebb, én inkább az irodai fronton vagyok az erősebb. Mindkettőnknek sok kompromisszumot kellett kötnie, de szerintünk ez így van rendjén. A párkapcsolathoz mindkét fél ugyanúgy hozzájárul. Ha jól működik, akkor is, de ha nem, akkor is. Fontos, hogy nem a másikat kell csak hibáztatni” – mesélte Nárcisz, s a kompromisszumokról rögtön eszünkbe jutott, amikor a Komédiás változáson ment keresztül: „Igen, a válság után úgy döntöttünk, egy kicsit változtatunk a hangulaton. Péter nagyon szereti a zenét, így zenekarokat hívtunk meg, a felső vendégtér és a terasz hangulata is akkor újult meg. Szerették az emberek, mi is jól éreztük magunkat, de egyre nőtt az igény, hogy ismét „klasszikus” étterem legyünk és meg kellett hoznunk egy észszerű döntést”– utalt rá Nárcisz, hogy bizony az üzletben és a kapcsolatban is szükség van a hideg fejre…

„A feleségem sokszor azt mondja, hogy mi a családunkkal egy burokban élünk, s ez valójában tényleg így van. A szeretet tart minket össze, és ezek nem nagy szavak, de tényleg!” – mondta Péter, s erre az egyik legnagyobb bizonyíték, hogy nagylányuk szomáliai származású, színes bőrű választottját mindenféle fenntartás nélkül várták a bemutatáskor, s akkor is így gondolták, amikor rövid időn belül kiderült: nagyszülők lesznek.

„Megérkezett hozzánk az első unokánk, Nara, aki egy valóságos kis csoda, egy igazi angyalka, aki a legnagyobb családi szeretetbe született bele, és ez nekünk hatalmas boldogság. Tudjuk, hogy lehetne háborúzni, hogy vannak olyan családok, ahol egy ilyen vejet nem biztos, hogy jól fogadtak volna, de kérdezem, hogy ennek mi értelme lenne? A tettei, a szavai minősítik az embereket, mi így gondoljuk és e szerint élünk, vagy fogadunk be valakit a szívünkbe… S egyébként ahhoz, hogy én már nem vagyok annyira forrófejű, nagyon sok köze van az unokánknak…” – jelentette ki határozottan Péter.

A házaspár pedig nem győzi hangsúlyozni, hogy bár a vendéglátás nem könnyű szakma, a vendégektől is rengeteg szeretetet kapnak. Egy-egy olyan visszajelzést, ami tölt, ami átlendít, s ami a magánéletre is ad energiát.

„Mostanában mindig azt mondom, hogy nézzünk körül az életünkben és legyünk boldogok!  Harminc éve együtt vagyunk Nárcisszal, csodás gyermekeink vannak, már van egy szintén csodás unokánk. Megvagyunk, létezünk, tesszük a dolgunkat és becsületesen élünk, szeretjük és tiszteljük egymást. Mi kell ennél több?! – tette fel zárásként mosolyogva Péter azt a kérdést, amelyre csak egy válasz létezik: „Semmi! További hasonló évtizedeket!”