Gyula atya túl van a szívműtéten

Havassy Anna Katalin depositphotos.com
2023.02.07. 17:51

Ahogy arról a Győr+ Média is beszámolt, Berkes Gyula atya, nádorvárosi plébános hétfőn szívműtéten esett át Budapesten. Szerencsére a műtét jól sikerült, az atya állapotáról a friss híreket pedig a plébánia hivatalos közösségi oldalán teszik közzé.

A műtét tényéről még maga Gyula atya számolt be a Győri Szent Kamillus Római Katolikus Plébánia hivatalos Facebook odalán, s ebből a posztból derült ki, hogy az operációra Budapesten került sor. Február 6-án hétfőn egy friss bejegyzés már arról számolt be, hogy a műtét sikerült, s amint több információhoz jutnak az adminok, beszámolnak a híveknek.

Kedden pedig Bircher Katalin, Berkes Gyula atya háziorvosa számolt be az örömteli fejleményekről:

„Kedves Mindenki!

Az imént beszéltem a budapesti kórházzal, ahol csupa jó hírrel szolgáltak. Atya jól van, néhány óra múlva visszahelyezik a szívsebészeti osztályra. Minden egészségügyi dolgozónak köszönjük eddigi áldozatos munkáját, a jó Isten áldja meg Őket. Imádkozzunk továbbra is Atyáért, mert még sok próbatétel előtt áll.”

Később a posztot azzal frissítették, hogy Gyula atyát valóban átvitték a szívsebészeti osztályra, a körülményekhez képest jól van és nincs lélegeztetőgépen sem. Egyben kérést is intéztek az atyaért aggódók felé:

„A kórház kéri, hogy „ne keressék” az atyát, mert ezzel borzasztóan zavarják nem csak a pihenésben, gyógyulásban, hanem a kórház dolgozóit is! Mi is igyekszünk tájékoztatni Önöket. Kérjük, ne keressék Gyula atyát!”

Korábban írtuk:

Illusztráció: depositphotos.com

Kapcsolódó témák: #Nádorváros | #szívműtét |