Gyorskötözővel fojtotta meg szomszédját, a holttestet ponyvába tekerte

Győr+ Fotó: Pixabay
2023.10.10. 15:30

Tizenhat év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt 48 éves férfit, aki tavaly megölte hetvenéves szomszédasszonyát, majd szemetet tett rá.

A 24. hu számolt be róla, hogy a táblabíróság közleménye szerint a 48 éves férfi tavaly nyár elején költözött egy sorházba, ahol egy udvara volt a későbbi áldozatával és annak rokonával.

Az ominózus napon a férfi az udvaron volt, amikor az idős asszony arra kérte, hogy cserélje ki a gázpalackot. Nem volt megállapítható, hogy másról is beszélgettek-e. A férfi ezt követően bántalmazni kezdte a nőt, aki elesett és segítségért kiabált.

A támadó egy nyél nélküli kalapácsfejjel tízszer tarkón ütötte, majd gyorskötözőt tekert a nyakára és műanyagzsákot húzott a felsőtestére, hogy elhallgattassa. A férfi az élettelennek tűnő testet egy ponyvába tekerte, a garázsba húzta, majd háztartási hulladékkal teli zsákokat helyezett rá. Ezt követően megfürdött, átöltözött és távozott a házból.

A nő eltűnését az unokaöccse jelentette be a rendőrségen, a hatóságok pedig még aznap megtalálták a holttestét. Az asszony halálának közvetlen oka az oxigénhiányos állapot miatti agykárosodás volt, amelyhez a nyaki erek elszorítása vezetett.

Az ítélőtábla súlyosító határozatának indoklása szerint az ügyész a fellebbezésében helytállóan érvelt azzal, hogy a minősített emberölésnél kisebb nyomatékkal esnek latba a törvényszék által figyelembe vett enyhítő körülmények, a vádlott büntetlen előélete, megbánása és beismerése.

A vádlott megbánása amiatt is kérdéses, mert az eljárás során nem derült ki a cselekmény elkövetésének indítéka. Az másodfokú bírság így a középmértéket meghaladó büntetést alkalmazta. Másfél héttel ezelőtt egy férfi azzal hívta fel a rendőröket, hogy megöli a szomszédját, ha nem tesznek valamit.

Kapcsolódó témák: #gyilkosság |