GyőriKÉK – Hit, szeretet és zenei sokszínűség

J. Kovács Andrea Fotó: Szűcs István
2026.06.10. 15:30

Különleges élményben lehet része azoknak, akik szombaton este ellátogatnak a gyárvárosi templomba és meghallgatják Sillye Jenő Mária oratóriumát a GyőriKÉK előadásában.

A mintegy kilencven tagot számláló együttes vezetője, Szűcs István elmondta: 

„Már egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy jó lenne a győri, illetve a város környéki énekes és zenei csapatokat összehozni és együtt csinálni valamit. Megtapasztalni a a sokszínűséget, belekóstolni egymás zeneiségébe, hitéletébe, hogy kicsit tanulhassunk a másiktól, tudjunk egymásról. Ne csupán elszigetelten tegyük a dolgunkat, hanem közösségben éljük meg a hitünket. Azt hiszem, többünkben  megfogalmazódott ugyanez. Szomorú tény, hogy egyre kevesebben járnak templomba, mert az embereknek sok a negatív tapasztalata. Talán az ilyen alulról jövő kezdeményezések segíthetnek, legalábbis árnyalhatják az egyházról alkotott képet, ha meglátják annak vidám és szeretetteljes oldalát. Az elnevezésen sokat törtük a fejünket, végül a városnév és a keresztény énekkarosok rövidítéséből megszületett a GyőriKÉK. A kék egyébként Szűz Mária színe.”

Szűcs Istvánt meglepte, hogy a hívó szóra mennyien összejöttek. Először ugyan fejtörést okozott a létszám, mert nyolcvan-kilencven fővel dolgozni nem könnyű. A csapat vegyes összetételű, mind korra, mind nemre. Rengeteget gyakoroltak, holott a darabot mindenki ismerte, sőt többségük énekelte is. Ám épp ebből adódott a nehézség: olyan énekesek és zenészek összecsiszolása, akik egyfajta megközelítésben már átélték, magukévá tették Sillye művét. Végül sikerült, nem is akárhogyan.

„Nem gondoltam, hogy ekkora hatással lesz ránk és a közönségre. Úgy tűnik, hogy valóban az Isten szeretete működik benne. Az énekesek és a zenészek hatalmas lelkesedéssel dolgoztak, beleadták szívüket, lelküket, tehetségüket. Persze kellett hozzá Sillye Jenő csodálatos oratóriuma, amely teljesen egységes, stílusos, igazán ihletett mű.” – fogalmazott a GyőriKÉK vezetője.  

Kapcsolódó témák: #ének | #GyőriKÉK | #hit | #Isten | #zene |