Kultúra

Győri filharmonikusok: élőben ma este a Bartók Rádióban!

Farkas Mónika
2020.11.18. 12:45

Hangolódjon a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjeire, kövesse ma este a Bartók Rádiót, illetve vasárnap délután a Győr+ Rádiót!

A Magyar Kormány járványügyi intézkedéseit követve a Richter Terem november 11-én bezárta kapuit. A művészbejáró azonban továbbra is nyitva marad, és addig amíg a Győri Filharmonikus Zenekar társulatának egészségügyi állapota lehetővé teszi, folyamatosan próbálnak és dolgoznak, készülnek bérletes koncertjeikre.

“Megtartva” – a zenekar továbbra is számít hűséges közönségére, minden egyes hangversenyüket előző nap rögzítik, majd a zenei felvételt a koncert meghirdetett időpontjában – különböző csatornákon és felületeken – eljuttatják a hallgatósághoz.  

A zenekar számára nagy öröm, hogy a Varga Tibor bérletben meghirdetett Bogányi programot a Bartók Rádió élőben közvetíti az eredeti időpontban november 18-án, azaz ma 19 órától. A társulatot Berkes Kálmán vezényli, közreműködik Bogányi Gergely zongoraművész.

Ezt követi a Flesch Károly hangversenybérlet nyitókoncertje, Fúvósegyüttes címmel, melyet már felvételről sugároz a Győr+ Rádió vasárnap 16 órától. A kamarakoncerten közreműködnek a Győri Filharmonikus Zenekar művészei, Berkes Kálmán vezényletével és dr. Szabó Balázs zenetörténész ismertetőjével. 

Hangolódjon a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjeire, kövesse ma este a Bartók Rádiót, illetve vasárnap délután a Győr+ Rádiót