Győrben készült a téli olimpikonok kesztyűje

Fotó: MekliZ Fotó
Németh Boglárka
2022.02.15. 12:45

A győri Glovita Kesztyűgyárban készült olimpikonjaik kesztyűje. A világos- és sötétzöld kesztyűket Pekingben, a téli olimpia megnyitóján viselte a magyar csapat. A győri vállalkozás 300 párat készített alig két hónap alatt, négy méretben, hogy a férfi és a női versenyzőkre is passzoljon.

Kívül világos-, míg a tenyér felőli oldalon sötétzöld színű a magyar olimpikonok kesztyűje. 2021 októberében érkezett a megkeresés a céghez. A megrendelőnek pontos elképzelése volt az olimpiai kesztyű színe, dizájnja és anyaga kapcsán is, így a tárgyalások után elsőként egy mintadarabot készített a vállalat.

,,Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre, viszont sikerült teljesítenünk a határidőt. December 20-án szállítottunk először, majd január elején, és azóta pedig láthattuk is a tévében az olimpiai megnyitót. Nagy örömmel figyeltük, hogy a magyar olimpiai csapat tagjai tényleg a mi kesztyűinkben integettek” – kezdte beszámolóját Cseh Judit, a vállalat vezetője. 

A koronavírus sok bosszúságot okozott a magyaroknak is, azonban ezúttal ez volt a győri cég szerencséje, hiszen a korábbi távol-keleti gyártó feltételei a járvány miatt kevésbé voltak kedvezőek. A megkeresés így a győri céget találta meg, akik 300 pár kesztyűt készítettek el. A kesztyűket egy webshopban bárki megvásárolhatja, ahogy az olimpiai viselet bármelyik darabját is, az pedig jó hír, hogy a kesztyűkből hamarosan egy úgynevezett. touch screen változat is készül. Ez azért praktikus, mert így kesztyűs kézzel is használhatóak az okoseszközök. 

A céget 1929-ben alapították, így lassan egy évszázada gyártanak kesztyűket. Kezdetben harisnyagyárként működtek, később váltottak a kesztyűgyártásra. Mára a kézi kötésről teljesen átálltak az automata kötőgépek használatára, így akár évi hatmillió pár kötött kesztyűt is el tudnak készíteni. Jelenleg 75 munkatársuk van, ami lehet, hogy nem tűnik soknak, de egy kötőnő 40 gépet is képes kezelni. A vállalat főként exportra gyárt, de a Covid miatt egyre több a belföldi megrendelésük. Fő profiljuk pedig a munkavédelmi kesztyűk gyártása.

,,Mi egy olyan cég vagyunk, amely próbálja megőrizni a tradíciót, de élünk a modernizáció lehetőségeivel” – hangsúlyozta Cseh Judit. A kötött kesztyű is modern termék, hiszen az úgynevezett cérnakesztyűn kívül professzionális kesztyűket is tudnak gyártani, amelyek között van vágás- és hőálló is. A cég így az ipar legmodernebb igényeit kielégítő, bevizsgált, bizonyítvánnyal rendelkező kesztyűket állít elő.

Galéria: MekliZ Fotó

Televíziós szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #kesztyű | #olimpia |