A nyugalom fesztiválja

Győr lesz a díszvendége az idei Kőfesztnek

Fotó: MekliZ Fotóstúdió
Ficsór Dávid
2021.07.22. 12:02

Ezt jelentették be csütörtökön a Káli-medence szívében fekvő Kővágóörsön rendezett sajtótájékoztatón. A nyugalom fesztiválja néven aposztrofált esemény második napja szól majd városunkról.

A harmadik alkalommal életre hívott program augusztus 4. és 8. között zajlik majd a Balaton-felvidék 10 településén.

Radnóti Ákos, a város alpolgármestere elmondta, Győr 2021-ben ünnepli királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulóját. ”Ebből az alkalomból dr. Dézsi Csaba András polgármester vezetésével már sok program megvalósult: állítottunk Győr-keresztet, számos művészeti kiadványt adtunk ki és egy 750-es érme is forgalomba került. Ezeket mind be fogjuk mutatni augusztus 5-én, a Káli-medencében, hiszen ez Győr napja lesz. Barokk viseletbe öltözött hölgyek, könyvbemutatók, színpadi produkciók, pannonhalmi sörterasz, a városhoz kötődő képzőművészek kiállításai, de a Győri Kékfestő Műhely is jelen lesz a fesztiválon„ – emelte ki Radnóti Ákos.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa a régiós közösségépítés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Fotó: MekliZ Fotóstúdió

Azt mondta: a három éve indult Kőfeszt jó példája a regionális együttműködésnek, amire az egész EKF program épül.

Csúri Ákos, a Kőfeszt alapítója, főszervezője hangsúlyozta, a több mint 200 program ingyenesen látogatható lesz, de védettségi igazolvány és személyi igazolvány kell a karszalag átvételéhez. A koncertekre pedig előzetes regisztráció is szükséges.

Fotó: MekliZ Fotóstúdió

Kerekasztal beszélgetésekkel, slammer programokkal és népi focitornával is találkozhat az, aki a fesztiválra látogat, és természetesen esténként nagykoncerteken is részt vehet. Fellép Pál István Szalonna és Bandája, a Fonó Zenekar, Ferenczi György és a Pesti Rackák, a Firkin, a Bulldózer, de Nagy Feró is a Kőfeszten ünnepli 75. születésnapját, valamint a Trianon 100 című előadás és koncert is várja a közönséget. Esténként táncházban mulathatnak a táncoslábúak, ahol az Erdőfű, az Üsztürü, a Tarsoly, a Dűvő és Heveder zenekarok gondoskodnak majd a jó hangulatról.

A fesztivált kiállítások is tarkítják, bemutatkozik a győri Kovács Ildikó és Csurák Erzsébet is.

Az elfeledett ízek, technikák reneszánszának három napon keresztül Mindszentkálla ad otthont, hiszen egy sütiversennyel kibővített Magyar Ízek Utcája rendezvény zárja majd a kultúra nyugalmas ünnepét. A rendezvénysorozat több mint tíz éves történetének első vidéki kitelepülésének választotta a Kőfesztet, ahol három napon át a Kárpát-medence területének ízletes ételei lesznek kóstolhatók.

A gyerekek és a családok számára többek között mesemondással, kézműveskedéssel, dúdoló programokkal és lovagoltatással készülnek, de a Veszprém megyei Kiscsőszről érkező Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület kétnapos Pannon forgataga is várja a kicsiket és nagyokat.

További információ, részletes programok ITT.

Kapcsolódó témák: #Kőfeszt |