Idén ismét az Emberek az Állatokért Alapítvány, vagyis az állatmenhely kapta a legtöbb 1 százalékos felajánlást, több mint 53 millió forintot a győri székhelyű alapítványok közül.
Nagy Pétert, a menhely vezetőjét arról kérdeztük, mire fordítják a pénzt.
„Az 1 százalékos felajánlásokat minden évben a működésünkre fordítjuk. Sajnos ez az összeg nem is fedezi teljesen, mert az elmúlt időszakban az állatorvosi és a gyógyszerköltségek drasztikusan emelkedtek. A fejlesztéseket pályázatok és egyéb támogatások segítségével oldjuk meg. Nagy öröm számunkra ez a bizalom, ez az évek óta tartó tendencia. Úgy gondolom, hogy ennek több oka van. Az emberek egyre inkább tudatosabbak a környezetük és az állatok iránt. Győr pedig kiemelten állatbarát város. Ez nem csupán pénzben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy hétvégente mennyien jönnek hozzánk látogatóba. Mi már több mint harminc éve végezzük tevékenységünket, az egyik legnagyobb és legrégebbi alapítvány vagyunk, amely folyamatosan működik Magyarországon. A feladataink sokrétűek, mentjük és gyógykezeljük az állatokat, a sérülteket sem altatjuk el, lehetőségeinkhez mérten segítjük a rászoruló állatbarátokat a tápszer és az orvosi kezelés költségeivel. Prevenciós tevékenységünk is van, ivartalanításokat támogatunk, utcán élő macskakolóniákat ivartalanítunk, felvilágosító kampányokat folytatunk, családi programokat rendezünk az állatvédelem jegyében a menhelyen. Mindemellett évről-évre fejlődünk, hogy jobb körülményeket biztosíthassunk állatainknak. Működésünk nyitott, jól látható hány állatról és hogyan gondoskodunk, mire költjük az adományokat.” – hangsúlyozta Nagy Péter.
A Győri Állatmenhely szinte mindig teltházzal üzemel, jelenleg 120 kutyáról és 80 macskáról gondoskodnak, míg 20 további állat ideiglenes befogadónál várja, hogy bekerülhessen.
Kapcsolódó cikkünk: