Hirdetés

Győr a hálón: Tényleg rajta lógtok!

Papp Zsolt
2021.05.09. 20:01

Ahogy már beszámoltunk róla, a város izgalmas játékra hívta a győri diákokat „Győr a hálón: 750 – Rajta lógunk” mottóval. A program a járványhelyzet ellenére is nagy siker, mintegy 30 osztály rengeteg pályaművet küldött be.

Hirdetés

A széles körű összefogással, az önkormányzat, a Mobility-Győr szakmai csapata és a Városi Diákfórum közreműködésével életre hívott játékot márciusban, az országos Digitális Témahéthez kapcsolódóan hirdették meg királyi várossá válásunk 750. évfordulója tiszteletére. A felhívásban tanulóközösségek jelentkezését várták, akik különböző kihívásokat teljesíthettek április 23-ig.

A határidő lezárultával Feketéné Kovács Zsuzsát, a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium tanárát, a győri program ötletgazdáját kérdeztük arról, hogy mekkora volt az érdeklődés a program iránt.

Hirdetés

„Az érdeklődés felülmúlta a várakozásunkat, hiszen első ízben hirdettük meg a rendhagyó játékot, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a járványhelyzet miatt az iskolások nem is voltak együtt, hanem egymástól elszigetelve, otthonról tanultak. Felhívásunkra a rövid határidő ellenére is mintegy 30 győri osztály jelentkezett, akik szép számmal küldték el kreatív munkáikat. A kiírás szerint a kilenc felkínált kihívásból minimum hármat kellett teljesítenie a jelentkező közösségeknek. A legtöbb kihívást egy osztály teljesítette, hatot a kilencből.

Mint megtudtuk, a legnépszerűbb a Gyere Győrbe lakhely környéki fotókészítő kihívás volt, amelynek során turisztikai szempontból kellett megvizsgálniuk a fiataloknak, mi található az otthonuktól 750 méterre, amit a látogatók figyelmébe ajánlanának, és amelyre rengeteg kép érkezett. A második legnépszerűbb a Győr diákszakácskönyve elnevezésű kihívás volt, amire 35 receptvideót küldtek be a fiatalok. A többi kihívásra átlagosan 10-15 pályázat érkezett, és még a legbonyolultabbnak tűnő, robotépítő feladatra is befutott két pályamű.

Májusban a munkák kiértékelése zajlik. Minderről természetesen mi is beszámolunk, de érdemes felkeresni a „750 – Rajta lógunk” közösségi oldalt is, ahol már megkezdődött a legjobb pályamunkák bemutatása.

Korábban a témában:

Kapcsolódó témák: #Győr750 | #Győri önkormányzat | #játék |
likeold
a fb oldalunkat