Gyereket a magasba!

Fotó: Győr+ Rádió
Bajzát Zsuzsi
2022.09.21. 19:01

A gyerek a legnagyobb érték, a boldogság forrása. Családban élni jó! Ezekkel a mondatokkal indította útjára 5 évvel ezelőtt a Gyereket a magasba! elnevezésű akcióját a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom.

A program annyira sikeres lett, hogy több mint tízezren vettek részt rajta az ország számos kisebb-nagyobb településén és határainkon túl is. Megyénkben, a Győribaba Portál szervezésében Győrben, és Gönyün is lesznek ilyen programok szeptember 24-én.

A másfél éves Teo baba volt kétség kívül az egyik legcukibb vendég, aki valaha a Győr+Rádió stúdiójában járt. Anyukájával érkezett, akinek első gyermeke megszületése óta szívügye a győri édesanyák és babáik élete. Baba-mama klubot alakított, pár éve pedig elkészítette a Győribaba Portált, ahol minden olyan téma, és helyi lehetőség elérhető, ami gyermekvállalással, anyasággal, családdal kapcsolatos. “Idén felkért a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom, hogy szervezzem meg ezen a két településen ezt a napot, biztos vagyok benne, hogy mindenki remekül érzi majd magát, aki kilátogat” – mondta el Hidvégi-Vas Éva, aki maga is rendszeres résztvevője volt a korábbi években ezeknek a programoknak. 

Győrben Aranykapu koncert, Gönyün Gerbert Judit foglalkozása egészíti ki a rendezvényt, amelynek fő attrakciója a gyereket a magasba rekordkísérlet. A szervezők idén is arra számítanak, hogy sikerül megdönteni a tavalyi csúcsot.

Hidvégi-Vas Évával Bajzát Zsuzsi, Balanyi Szilárd, és Nagy Roland beszélgetett:

Kapcsolódó témák: #családok | #Győr+ Rádió | #Győr+Reggel |