Pappá szentelésének hatvanadik évfordulója alkalmából Pápai Lajos hálaadó gyémántmisét celebrál a győri bazilikában vasárnap 17 órától. A nyugalmazott győri megyés püspököt életútjának legfontosabb állomásairól kérdeztük.
– Püspök úr, mesélne egy kicsit a gyermekkoráról?
– Győrben születtem, édesapám jogász volt, édesanyám pedig tanárnő, mindketten a szegedi egyetemre jártak, édesanyámnak Radnóti Miklós is kurzustársa volt. Hároméves voltam, amikor elköltöztünk, édesapám pénzügyőrként dolgozott, és áthelyezték a vajdasági Zomborra. Itt kapta meg a katonai behívóját, és az orosz hadifogságból már sohasem tért haza. A család ezután előbb Lébényben, majd Keszthelyen élt, több helyszínhez kötődik tehát a gyermekkorom.
– Azt mondják, a papi hivatást nem választják, oda elhívják az embert.
– Való igaz, Isten hívószava és kegyelme nélkül nehezen képzelhető el a papi szolgálat. Nyolcadikos, vagy talán elsős gimnazista lehettem, amikor már tudtam, hogy pap leszek. 1958-ban érettségiztem és szerencsém volt, mert a keszthelyi gimnáziumban egy ideig még az ’56-os forradalom után is szabadon beszélhettek a tanáraink. Amikor a szovjet emlékművet ledöntötték, diákként mi álltunk őrt Festetics György visszaállított szobra mellett. Azokban az embert próbáló időkben is lelkiismeretes, felkészült papok szolgáltak a településen, és az ő példájuk engem is megszólított. Ahogy II. János Pál mondta: minden papi hivatás mögött áll egy vagy két pap jó példája.
– 1991-től 25 éven át volt győri megyés püspök. Mi az, ami elsőként eszébe jut erről a két és fél évtizedről?
– Rengeteg minden. A rendszerváltás időszaka, a Szentatya 1996-os győri látogatása, amikor esőben és hideg szélben 140 ezer ember előtt mutatott be szentmisét a mai ipari park területén. Aztán egy évvel később Apor Vilmos vértanú püspök boldoggá avatása Rómában. Nagyon fontos lépés volt a győri szeminárium, a papi otthon és a Püspökvár felújítása, az új, modern egyházi levéltár létrehozása a Káptalandombon, a Hitvallás újság és Szent László Szakkollégium megalakítása, valamint a Prohászka-iskola ügye. És persze a püspökké való kinevezésemre is élénken emlékszem, amikor Acerbi pápai nuncius úr kávézás közben közölte, hogy a Szentatya döntése értelmében én leszek Győr következő püspöke. Ezután megkérdezte, hány cukorral iszom a feketét.
– Idén hatvan éve, hogy pappá szentelték, hét éve vonult nyugállományba. Milyen lelki útravalóval készül a most vasárnapi hálaadó gyémántmiséjére?
– Úgy érzem, valóban hálával tartozom, hogy mindez megadatott számomra, és hálával tartozom, ha másokon tudtam segíteni. 83 évesen is aktívan élek: misézek, hívnak előadónak és továbbképzésekre kérnek fel, emellett cikkeket és tanulmányokat publikálok, idén tavasszal pedig eddig már 17 bérmálást tartottam. Amíg a testi és lelki erőm engedi, továbbra is szívesen és szeretettel végzem ezeket a teendőket. A vasárnapi gyémántmise szervezése már javában zajlik, ahova nagy szeretettel várok és ezúton is hívok minden hívő győri embert.