Audiovizuális élmények indusztriális környezetben

Gyárkoncert programsorozat a Torulában

Győr+
2023.09.01. 12:52

A Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. egyik használaton kívüli gyárépületében otthont kapó Torula immár évek óta a győri kortárs művészeti élet meghatározó szereplője. A kortárs művészeket nemcsak bemutató, de egyben támogató intézmény idén ősszel rendezi meg először a Gyárkoncert programsorozatot, aminek keretein belül audiovizuális élményekkel, kortárs zenei koncertekkel, mapping vetítésekkel és árnyjátékkal várják a látogatókat.

A programsorozat a Torula épületének egy igazán különleges indusztriális légkört és ipari hangulatot teremtő felső terében kerül megrendezésre, amit eddig nagyközönség még nem használhatott. Az exkluzív eseményeket most is alkalmanként mindössze 30 fő látogathatja. 

Az eseményeken hazai zeneszerzők és zenekarok szóló- és közös projektjei mutatkoznak be mapping vetítésekkel kísérve, amik szintén hazai alkotók munkái.

A Gyárkoncert programsorozat nyitóeseményén a Győri Balett alapító, örökös tagjának Bombicz Barbarának és csapatának árnyjátékát a Lelkem teste című előadását láthatjuk, a performance a lét egyfajta magyarázatát adja a nézőnek. Az előadás után Appon koncertjét hallgathatják meg a látogatók, akinek zenéit a személyes hangvétel, a belülről fakadó útkeresés, az álmodozás és a végtelenhez való kapcsolódás inspirálja. 

Appon

Az koncertsorozat második eseményén modern klasszik/elektro hullámok költöznek a Torulába, ahol különleges, élő performasszal mutatkozik be a Wave of Sound, Csécsi Andor zenei projektje, a modern klasszikus és ambient zenei stílusokon alapuló zongorakompozícióival és Arulei, a angol-magyar származású, többhangszeres zenész, film zeneszerző és producer, aki hegedű játékával csodálatos zenei tájakra viszi el a hallgatókat. 

A két művész közös koncertjét megelőzően az Entropy Aesthetics Trans-Neptunian Objects című mapping vetítését láthatjuk.  Az előadás audiovizuális zarándoklat multi-dimenzionális matematikai objektumok körül. E polimorf jelenségek felfedezése közben a természet látens aspektusai bontakoznak ki, oly perspektívákat leplezve le a valóságról, melyek másképp zavarosak az emberi képzeletnek.

A program záróeseményén két, audiovizuális elemekkel kiegészített koncert zárja a programot. 

Elsőként bemutatkozik a konkoi, aki a gyakran repetitív folyamatzene csendes és lüktető hangzásvilágával teremt erős atmoszférát és meditatív állapotot. Az esemény zárásaként pedig visszatér a Torulába a megjelenés után mintegy másfél évvel a KVARK! Marton Szabolcs izgalmas és egyedülálló, audiovizuális projektje. Most egy újféle megközelítésben látható az egykori debütálás helyszínén, akusztikus formában hallhatja a közönség.

Az események látogatásával és a jegyed megvásárlásával a Torulának adományozol, a tevékenységét támogatod, hiszen a Torula egy független kortárs művészeti intézmény.

További részletek a Torula közösségi oldalain.

A gyárkoncertekről a Győr+ Reggeliben is szó esett:

Nyitókép: Wave of Sound és Arulei

Kapcsolódó témák: #Győri Balett | #koncert | #torula | #zene |