Öt pontból áll a program

Géber József is ismertette programját

Győr+
2020.01.15. 08:15

A Mi Hazánk Mozgalom polgármesterjelöltje, Géber József kedden ismertette azokat a programpontokat, amelyekkel a győri, január 26-i időközi polgármester-választáson szeretné felvenni a versenyt a többi jelölttel szemben.

Géber József, aki korábban függetlenként, majd a Jobbik színeiben is elindult a választásokon, eddigi sajtótájékoztatóin leginkább arról beszélt, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a megfelelő tiszta erő Győr számára, kedden azonban már öt pontból álló programját is ismertette újságírók előtt. Elhangzott, hogy többek között rendet és tisztességet szeretne, fejlesztené a sürgősségi betegellátást és a közösségi közlekedést, zöldebbé tenné a várost, és a közösségi tereket is bővítené.

Persze a pontokról részletesebben is beszélt a Mi Hazánk polgármester-jelöltje, aki többek között szorosabb együttműködést szeretne a megyei kórház és az önkormányzat között, valamint a sürgősségi alapellátást tovább bővítené, fejlesztené. A közlekedést is reformálná, a sok elöregedett buszt környezetkímélőre cserélné és megválasztása esetén a kötöttpályás forgalom lehetőségét is bővítené. Illetve lehetőséget teremtene az őrzött P+R parkolók építésére is, ahol a parkolást, és ahonnan a tovább utazást is napijeggyel, vagy havi Győr-bérlettel tenne lehetővé.

A zöldebb Győrért is felemelte a szavát Géber József, aki kijelentette: a belvárosban több zöldfelületre van szükség, illetve a szelektív hulladékgyűjtés is újításra szorul. Meglátása szerint a kisvállalkozások, az üzletek, éttermek és piacok esetében személyre szabott kukákban kellene gondolkozni, amely hosszú távon előremutatható lehet.

Végezetül szólt a győri közösségi terek fejlesztéséről is, ahol a nagycsaládosok és a nyugdíjasok kedvezményrendszerét bővítené, konkrétan több odafigyeléssel, programmal és segítségnyújtással. Ezzel egy időben megreformálná a kulturális intézményeket, amely érintené a fesztiválokat, a kiállításokat, a könyvtárakat és a színházakat is.

Kiemelte, hogy megválasztása esetén a tömegsportok fejlesztésére is nagy hangsúlyt fog fektetni, mert úgy gondolja, nem egy nagy stadiont kell építeni, hanem több kisebbet, ahol a lakosság a kedve szerint sportolhat.

TV-s szerkesztő: Pulai Sarolta

Kapcsolódó témák: #választás2020 |