Diáktudósítók

Fizika Nap diákszemmel

Győr+
2022.02.11. 08:22

A Városházán többször is belekóstolhattak az újságírói lét rejtelmeibe azok a fiatalok, akiket a Győr+ Média munkatársai is segítettek. Most saját cikkeiket közöljük.

A Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban idén is sor került a Fizika Nap megrendezésére, melynek témája idén a környezetvédelem volt. Az iskola korábbi rendezvényén – a szalagavatón – elhangzó „Vigyázz a madárra” című dal szimbóluma többletjelentést kapott, hiszen ezt a szárnyaló madarat most újrahasznosítható kapszulákból rakták ki. Így nemcsak az intézmény, de a magas színvonalú iskolai rendezvényeink, valamint az abban dolgozó tanárok és diákok szárnyalásának allegóriájává is vált. Az eseményre Dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú Város polgármestere is ellátogatott, továbbá a megnyitó előadáson többek között Dr. Szálasy László, Győri Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, valamint Simon Róbert Balázs és Kara Ákos országgyűlési képviselők is részt vettek.

Az iskola diákjai már az esemény lebonyolítása előtt hetekkel, hónapokkal lázban égtek, előkészítették előadásukat vagy épp különféle díszleteket készítettek.

Az idelátogatók 46 állomáson, 46 környezetvédelemmel kapcsolatos témáról tudhattak meg érdekességeket a diákok által készített, dekorált standokon. Ezek közé tartoztak például a víz, az állatvédelem, az újrahasznosítás témakörei, továbbá különböző országok állapotáról, fejlesztéseiről is informálódhattak az érdeklődők.

Igaz, az esemény a Fizika Nap nevet viseli, de emellett a tantárgy mellett más tudományágak is fontos szerepet játszottak. Ezen tárgyak voltak például a matematika, a történelem, a biológia, a kémia. Nem véletlen, hogy már-már szállóigévé vált a rendezvény főszervezőjének, Kurcsics Rafaella tanárnőnek egyik kedvenc mondata, a “Minden fizika”. Vagyis minden mindennel összefügg, és pont emiatt lehetett ez a rendezvény ilyen színes és sokrétű, hiszen a környezetvédelem fontossága az élet összes területére kihatással van, és minden egyes embert kivétel nélkül érint. Iskolánk ezért is igyekszik ÖKO intézménnyé válni és kis odafigyeléssel diákjainak és az egész emberiség számára egy fenntarthatóbb jövőt teremteni.

Szeredi Zsófia 10.J
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 

A fenti írások a Diáktudósítók saját munkái, nem a Győr+ Média munkatársai által készített sajtótermékek. A Győr+ Média megjelenítési lehetőséget biztosít az elkészült anyagoknak.

Kapcsolódó témák: #diáktudósítók |