Az aranyember ősbemutatója

Filmzenét játszik a győri zenekar

210512_Az_aranyember_003_c_NFI
Földvári Gabriella
2021.05.11. 11:07

A Győri Filharmonikus Zenekar társulata részt vesz a Művészetek Palotája által szervezett nagyszabású, ingyenes, streamelt összművészeti eseménysorozaton, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek rendezvényén.

A társulat egy izgalmas projektre kapott felkérést, a Müpa őszi zeneműpályázatának filmzene kategóriájában díjazott Farkas Bence alkotását adják elő Dubózky Gergely dirigálásával. A díjnyertes Kísérőzene Korda Sándor Az aranyember című némafilmjéhez készült, mely a zenekar előadásában, új időpontban, azaz május 15-én 20 órától követhető, IDE kattintva

A világhírű Korda Sándor filmrendező 1918-ban készítette e Jókai Mór: Az aranyember című regényének némafilm változatát. Ezúttal nem csak kópiái újulhattak meg, hanem egy teljesen új zene is született hozzá. A Müpa 2020-as Zeneműpályázatára Farkas Bence zeneszerző kezdte újraálmodni az elveszettnek hitt, majd a Bundesarchiv -Filmarchiv koblenzi gyűjteményéből 1983-ban előkerült film kísérőzenéjét, mellyel első díjat és lehetőséget is nyert arra, hogy a komplett darabot elkészítse.

Tőlem eddig elsősorban a modern filmek megzenésítését kérték, hollywoodi stílusban. Megpróbáltam most is, de a kép, a némafilm először ledobta ezt a stílust. Nem szerettem volna visszanyúlni a 100 évvel ezelőtti zenékhez, nincs is benne gyakorlatom. Ezért úgy döntöttem, hogy ötvözni fogok sok elemet, nem féltem visszanyúlni a régi korok zenéjéhez, de megfűszereztem kortárs technikákkal, amik modernizálják a nyelvezetet. A hibrid megoldásból egészen izgalmas zene született.” – árulta el Farkas Bence zeneszerző a Győr+ Rádió Divertimento című műsorában.

Farkas Bence nagyon örül annak, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar kapta a felkérést a filmzene bemutatására, hiszen mint mondta, kiváló zenészekből áll a társulat. Dubóczky Gáborral, a karmesterrel is jó kapcsolatot ápol, a mű kapcsán is jól tudtak együtt dolgozni.

Nagyon érdekes, hogy száz év különbséggel hogyan találkoznak össze szerzők, ma már teljesen más a tudásunk a filmről és a filmzenék is máshogy szólnak. Izgalmas, ahogy más szerzőket, hogyan idéz meg Farkas Bence. Ötletgazdag lett az egész. Nekem karmesterként fontos feladatom úgy kötve lenni az időhöz, hogy közben a zene szabadságát is megőrizzem. Ebben a darabban nagyon sok az egyéni megoldás, hangképzés, ami nem szokásos” – hangsúlyozta Dubóczky Gergely karmester, a rádióműsorban.

Bartók Tavasz virtuális hangversenytermébe a belépés díjtalan.