Férfi, aki csak normális ember akar lenni

Fotó: StunningArt/Shutterstock.com
Győr+
2019.11.16. 17:01

Who I am? – Fröccs a léleknek címmel új sorozat indul a Rómer Házban vasárnap. Az előadásokon olyan mindannyiunk életében felmerülő kérdéseket járnak körbe a meghívott előadók, mint a férfi-női szerepek, a párkapcsolati konfliktuskezelés, a gyermekvállalás, a gyász, a munkahelyi problémák, az önismeret szerepe életünkben vagy éppen a mesterséges intelligencia hatása a mindennapjainkra. Első alkalommal az urak kerülnek terítékre.

A Győr+ Estében a két ötletgazda, Fispán Évi és Merényi Luca meséltek a sorozatról.

„Mi magunk is sok előadásra, workshopra járunk, és már jó ideje beszélgettünk egymás között arról, hogy milyen jó lenne ilyen beszélgetéseket szervezni. Olyan szakembereket kerestünk és keresünk, akik a saját területeikben igazán hitelesek, és általuk olyan információkat adhatunk át a közönségnek, amelyek hatására mindannyian fejlődhetünk” – fogalmazott Luca.

Évi azt is kiemelte, szerintük olyan a jó előadás, ami utána beszélgetésre sarkallja a közönséget, éppen ezért interaktív délutánokra készülnek. Az első alkalom rögtön egy nehéz vállalás lesz, hiszen a férfiszerepekről lesz majd szó dr. Czire Szabolcs segítségével. A szociológus, teológiai tanár olyan kérdésekre keresi majd a választ, hogy hogyan vált a férfi szitokszóvá? Mikén született meg a modern férfi(ideál), és milyen ellenreakciókat váltott ki? Vagy éppen, hogy milyen a sokarcú, hús-vér férfi a sztereotípiák mögött?

A Who I am? – Fröccs a léleknek című sorozat első állomása vasárnap lesz, a folytatásban pedig a nőkről, a pályaelhagyásról, és többek között a mozaikcsaládokról is hallhatunk előadásokat. Aki nem szeretne lemaradni a programokról, az kövesse a Rómer Házat a Facebookon.

Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió |