Felbőgtek a motorok a gyermektáborban

Pulai Sarolta Fotó: MekliZ Fotó
2024.05.10. 19:01

Három napra Győrújbarát ismét a kétkerekűek fővárosává válik, hiszen csütörtökön kezdetét vette a XXI. Jótékonysági Motoros Találkozó és Rock Fesztivál. A nagy múltra visszatekintő rendezvény bevételét mindig jótékony célokra ajánlják fel a szervezők, és az is biztos, hogy a több ezer kilátogató jó élményekkel tér idén is haza a fesztivált követően.

Péntek délután is nagy volt a sürgés-forgás a Győri Gyermektábor területén, hiszen csütörtökön fantasztikus koncertekkel vette kezdetét a hagyományos motoros találkozó. A Győr+ Rádió is a helyszínről jelentkezett!

Széles Zoltán, az esemény szervezője elmondta, nagy öröm, hogy az idei évben még az időjárás is kegyes hozzájuk. Idén 21. alkalommal találkozunk itt Győrújbaráton, és hálás vagyok az időjárásnak, mert az elmúlt években itt mindig esett. Bizakodva megyünk neki a fesztivál további napjának. A csütörtöki programok nagyon jól sikerültek, most pedig folyamatosan érkeznek a motorosok, rockerek és a családok is az esti koncertekre. Körülbelül háromezer fő kilátogatására számítunk.”

A szervező hozzátette, mint minden évben a motoros találkozó egyik fő célja a jótékonyság, és ez idén sem lesz másképp.A Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre Közhasznú Egyesület 2003-ban jött létre, és a fő célja, hogy a rászorulókat, a nagycsaládosokat és a beteg embertársainkat segítse. Ez a fő irányvonal immár 21 éve, minden évben támogatással, kirándulás szervezéssel és ilyen jellegű dolgokkal igyekszünk könnyíteni a rászorulók mindennapjait” -összegzett Széles Zoltán.

Szombaton pedig a hagyományos motoros felvonulás 14 órakor indul a gyermektábortól az ETO Parkig, majd onnan pedig vissza a fesztivál helyszínéig. 

KONCERTEK Péntek (május 10.):

NRG Nagyszínpad:
17:30 Falcon Project
20:00 Rudán Joe Band és a Rock Legendák!
Vikidál Gyula, Kalapács József, Varga Miklós, Nagy Feró, Vadkerti Imre, Rudán Joe
22:30 Zorall
0:30 Blues Company

Wiesbauer színpad:
17:00-18:00 Dogs
19:00-20:30 Várakozni Tilos
21:30-22:30 Hungarock zenekar
23:30-00:30 Márkádó zenekar
01:30-02:30

Ebédlő: KARAOKE!

KONCERTEK Szombat (május 11.):

NRG Nagyszínpad:
18:30 Aurora
20:30 Lord
23:00 Road

Wiesbauer színpad:
17:30-18:30 Alakulat Rock Band
19:00-20:00 AveEva
20:50-21:50 Cornfield Kids
22:00-23:00 Tombola sorsolás
23:00-24:00 Tom White rockabily show
00:30-02:00 Tom White rockabily show

Galéria: MekliZ Fotó