Vármegyegyűlés

Fejlesztések a megyében, rendezvényközpont Győrben

J. Kovács Andrea Fotó: Ács Tamás
2023.03.03. 13:51

Ülést tartott a vármegye közgyűlése, melynek napirendi pontjai között fontos témák szerepeltek.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Kirendeltségének tevékenységéről az igazgató számolt be. Mint ismeretes, tíz éve kerültek az államhoz azok a szociális, oktatási és kulturális fenntartói feladatok, melyeket addig az önkormányzatok láttak el. Dr. Szopka Zsolt elmondta: a szociális és gyermekvédelmi szakellátásra vonatkoztatva ez jelenleg négy integrált intézményt, másfél ezer ellátottat és közel ezer dolgozót jelent a vármegyében. Sokrétű feladataik közé tartozik a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítása, vagyis az okosóra program is.

A tervekről szólva két uniós projekt is szóba került. Az egyiknek az a lényege, hogy az intézményekben élő gondozottak családi házakba kerülnek. Erre a célra két településen összesen tizenhat új családi házat építettek fel, melyek 174 sérült embernek biztosítanak jobb körülményeket.

A másik program az autisták életébe hoz majd kedvező változást. Négy helyszínen, összesen 60 főnek épül a jövőben lakóotthon és szolgáltató központ, hogy megkönnyítse mindennapjaikat. A tervek elkészültek, ám forráshiány miatt a megvalósítás még várat magára – közölte az igazgató.

Megvitatták a képviselők az Integrált Területi Program legújabb változatát. Arról, hogy ez mit is jelent, Németh Zoltán, a közgyűlés elnöke tájékoztatta portálunkat: „Fontos módosításokat tartalmaz az új változat, hiszen általa újabb pályázati források nyílnak meg a települések számára. A közgyűlés jóváhagyása után, ha a kormány is elfogadja, akkor a kiemelt városok, így Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár is hozzájuthat a területfejlesztési pénzekhez. Az elmúlt időszakban már közel harminc milliárd forintnyi forrást osztottunk ki, melyekből óvodai, bölcsődei, szociális és egészségügyi intézmények fejlesztésére tudtunk fordítani, de jutott ipari és turisztikai célokra, valamint csapadékelvezetés és kerékpárút építés is megvalósulhat belőlük. Idén lehetőség nyílik az oktatási és köznevelési feladatok támogatására. Jelentősen hozzájárulunk az aktív turizmus erősödéséhez. Ez érinti Győrt, mert a Rába térségét szeretnénk vízi-turisztikai szempontból korszerűsíteni. Újabb energetikai beruházásokra készülünk, ami a rezsicsökkentés miatt lényeges.”

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a vármegye idei költségvetését. Németh Zoltán ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Az önkormányzati rendszer átalakulása óta soha ekkora összeggel nem gazdálkodhattunk még. Két milliárd forintból mintegy 240 projektet menedzselünk, valamint két saját beruházást indítottunk. Az egyik a központi műemléképületünk energetikai korszerűsítése, a másik pedig a győri Töltésszer utcába tervezett rendezvényközpont építése.”

Az ülésen a képviselők beszámolót hallhattak még a vármegyei natúrparkok helyzetéről.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #közgyűlés | #vármegyegyűlés |