Újra lesznek közösségi rendezvények

Farsangi mulatság fánkkal és sok zenével

J. Kovács Andrea Vig Norbert
2023.01.23. 06:59

Nehéz időszak volt az elmúlt két év az idős embereknek, a kényszerű bezártság különösen megviselte őket. Vajon mire számíthatunk idén, milyen programokat szerveznek az otthonok lakóinak és a nyugdíjasklubokba járóknak? – erről kérdeztük Kányai Róbertet, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatóját.

„A jeles napokat régen is megünnepeltük, most a kétéves koronavírus okozta kényszerszünet után ismét szeretnénk visszahozni a közösségi összejöveteleket. Éppen ezért a bentlakásos otthonokban és a klubokban is lesz farsangi mulatság. Zenés programokat tervezünk, amelyben részt vesz a saját dalkörünk, és meghívott vendég is, aki kedvelt és közismert dallamokat játszik. Az otthonokban elsősorban a közös éneklésen lesz a hangsúly, de több helyen hagyományos népi játékokkal szórakoztatjuk a lakókat. Természetesen a fánk sem hiányzik majd az asztalról. A klubok is különbözőképpen készülnek, van, ahol jelmezes farsangot tartanak. A lényeg, hogy mindenhol kisebb közösségben ünnepelhessenek a tagok.

Tavasszal szeretnénk újra nyitni, s megszervezni a hagyományos rendezvényeinket. Ilyen például a családi nap, amikor a hozzátartozók is bejöhetnek és a lakókkal együtt vehetnek részt a szórakoztató programokon. Fontosak a generációs találkozások, ezért húsvét táján és szüret idején újra várjuk a gyerekcsoportokat. Jó hangulatot, és nagy élményt jelentenek ezek az órák az időseknek, különösen az óvodások és a kisiskolások látogatása.

A majális az egyik kiemelt rendezvényünk volt minden évben, amelynek a helyszíne vagy az intézményünk udvara vagy a Kálóczy téri park. Reméljük, hogy idén ismét megtarthatjuk, de mindemellett számunkra a legfontosabb szempont az ellátottjaink biztonsága” – mondta Kányai Róbert.

Kapcsolódó témák: #EESZI | #idős | #idősotthon | #nyugdíjas |