Hirdetés
Néptáncos szerelem

Esküvő barokk módra

Fotó: Családi archívum
Földvári Gabriella
2022.06.14. 07:18

Fodor Virág és Schreiner Károly augusztus 13-án különleges körülmények között, barokk korabeli ceremónia keretében köt házasságot, melynek díszlete Győr csodálatos barokk belvárosa, násznépe pedig a város lakói lesznek.

Hirdetés

A pár 12 évvel ezelőtt Budapesten, az országos táncháztalálkozón ismerkedett meg egymással, Virág győri, Karesz pedig écsi néptáncosként vett részt az eseményen. Mindketten kiskoruktól néptáncolnak különböző együttesekben, jelenleg a Cserók Néptáncegyüttest erősítik, emellett manapság szívesen boogie-woogie-znak is. A kapcsolatukat tavaly, éppen a Barokk esküvő napján koronázta meg a fiú azzal, hogy megkérte Virág kezét. Mivel szinte az összes Barokk esküvőn részt vettek, egyszer be is öltöztek, és nagyon tetszett mindkettőjüknek a ceremónia, elhatározták, hogy megpróbálják, hátha lehetnének ők a következő pár.

A színes ruhák, a virágdíszítések minden olyan szép és varázslatos hangulatot áraszt. Azt gondoltuk, milyen jó lenne ezt a magunkénak tudni, mekkora élmény lehet, sokkal emlékezetesebb lenne így az esküvő” – mesélte Virág. Így is lett, idén ők lesznek a pár, a ruhájuk már meg is van és nagy izgalommal várják az augusztust, de nemcsak ők, hanem a szüleik is. A család örömmel fogadta a hírt, Virág apukája pedig megjegyezte: „ennek a lánynak mindig is más kellett…

Hirdetés

Hagyományosan pénteken este a szerenáddal kezdődik a rendezvény, másnap az esküvőt a pompás felvonulás előzi meg, és a pár szeretne részese lenni a tánctanulásnak is, hiszen mindenük a tánc.

„Amiatt nem izgulunk, hogy a nagyközönség előtt szerepelünk, hogy beöltözünk, hiszen néptáncosként és a munkánk kapcsán is megszoktuk ezt már” – mondja Karesz. Aki nem örökölte édesapja, az écsi fafaragó mester kézügyességet, de a soproni faipari technikuma járt. Ő másban jó: vállalkozóként online értékesítési rendszereket tervez, kivitelez és optimalizál, ő készíti a család honlapjait is. Azt mondja, munkája a hobbija is a táncolás, a zenélés mellett.

Virág is saját vállalkozásban dolgozik: óvó néni, tánctanár és neveléskutató szakember. Kicsiknek különböző foglalkozásokat, óvodai, bölcsődei beszoktatást segítő táborokat, néptáncfoglalkozásokat tart. Neveléskutatóként pedig azt a missziót vállalta, hogy a legújabb agykutatási eredményeket, ismereteket érthetővé és hasznosíthatóvá teszi a szülők számára.

A barokk esküvőt követően a szűk családnak rendeznek lakodalmat, nászútra Mallorcára mennek. Abban még nem egyeztek meg, hogy hány gyerkőcük legyen, de Karesznak az a feltétele, hogy minden kisgyerekre jusson egy kutyus.

Kapcsolódó témák: #Barokk esküvő | #néptánc |
likeold
a fb oldalunkat