Numizmatika

Éremgyűjtő Találkozó Győrben

Fotó: Csollán Tamara
Csollán Tamara
2021.10.24. 11:45

Idén is hatalmas érdeklődés övezte a városunkban megrendezett Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozót.

Évente kétszer, hagyományosan áprilisban és októberben gyűlnek össze a numizmatika szerelmesei. Idén ősszel sem volt ez másként: immár 49. alkalommal tartották meg a börzét.

Érmék, fém-és papírpénzek, kitüntetések, régi képeslapok és bélyegek cseréltek gazdát vasárnap a Veres Péter Mezőgazdasági Szakközépiskolában megrendezett eseményen. Kétezer évig visszamenőleg minden megtalálható volt itt: a római, kelta és középkori érméken keresztül egészen a legújabb kori pénzekig – mint amilyen a Győr 750-edik évfordulójára nyomott emlékérem is.

A numizmatika népszerűségét mutatja a rendezvényen megjelent nagyszámú gyűjtők és látogatók csapata: hatalmas tömeg zsongott, válogatott az iskola mindhárom szintjén. Nemcsak hazánk különböző pontjairól látogattak ide. A szomszédos országokból, Szlovákiából, Ausztriából, valamint délről, például Szerbiából és Horvátországból is érkeztek éremkedvelők, gyűjtők és érdeklődők.

A találkozó egyik rendszeres látogatója úgy véli, az ez és ehhez hasonló találkozók lényege nem csak az adás-vétel, a gyűjteményekkel másoknak is örömet szerezhetünk – ő maga például intézményeknek, volt iskolájának ajánlotta fel kollekciója egy részét. De történelmi és kulturális ismereteink bővítésére, valamint kapcsolatteremtésre és barátkozásra is kiváló lehet egy ilyen alkalom.

Galéria: Csollán Tamara

Kapcsolódó témák: #éremgyűjtő találkozó | #numizmatika |