„A gyerekek tiszteletét tartottam szem előtt"

Emi négy évtizedig szolgálta a ménfőcsanaki óvodát

Fotó: Ács Tamás
Pécskai István
2022.08.28. 15:06

A Ménfőcsanaki Óvoda történetében nehéz lenne még egy olyan emblematikus alakot találni, mint Nemes Lajosné Emi, aki 1981-ben fiatal óvónőként került az intézménybe, aminek később a vezetője lett, majd onnan vonult nyugdíjba is.

Összesen négy évtizeden keresztül végzett lelkiismeretes, odaadó munkát az óvodáért. Mindig nyitott volt az újra, s a sajátjának érezte az intézményt. Feladatának tartotta a közösség képviseletét és alakítását is. Éppen ezért kapta meg tavaly ősszel a „Ménfőcsanak szolgálatáért” díjat dr. Dézsi Csaba András polgármestertől.

„Nagy meglepetésként ért, egyáltalán nem számítottam rá, óriási öröm és megtiszteltetés, hogy ezzel a díjjal elismerték a munkámat. Hálás vagyok a kollégáimnak, akik az óvodában töltött negyven évem során segítették a munkámat. Egyedül nem érhettem volna el a sikereket. Természetesen a családomnak is rengeteget köszönhetek, mindenben támogattak. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy mindig őszintén cselekedtem, és a gyerekek tiszteletét tartottam szem előtt. Ez volt a legfontosabb” – nyilatkozta lapunknak a pedagógus, aki tavaly vonult nyugdíjba.

Emit a gyerekek tartották fitten és fiatalon. Sok kedvességet kapott tőlük, a fájdalmában pedig vigaszt nyújtottak számára. A legfontosabb mindig a gyermekek szeretete és a szülők tisztelete volt. Több régi óvodásának gyermeke is hozzá járt. Sőt egy óvodása óvónő lett, s jelenleg is a Ménfőcsanaki Óvodában dolgozik. Ez különösen szívet melengető érzés számára.

Nemes Lajosné Emi hat évig volt a Ménfőcsanaki Óvoda vezetője, négy tagóvoda, 17 csoport, 400 gyermek és 60 kolléga tartozott az irányítása alá.

„Fájdalmas volt a búcsú az óvodától, de örülök, hogy ezt a pályát választottam, ha elölről kezdeném, ugyanezt tenném” – hangsúlyozta Emi.

Nemes Lajosné nyugdíjasként minél több időt szeretne tölteni az unokáival. „Amit az óvodában tanítottam a gyermekeknek, azt igyekszem elsajátíttatni az unokáimmal is. Imádom őket, minden egyes velük eltöltött perc öröm számomra. Szeretünk közösen barkácsolni, de például a vízibomba-készítésben is partnerük vagyok” – árulta el Emi.

Kapcsolódó témák: #díj | #életút | #gyerekek | #Ménfőcsanak | #nyugdíj | #óvoda | #pedagógia |