Elsőfokú ítélet született

Fotó: Pixabay
Győr+
2019.10.22. 16:27

A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében H. G. vádlottat lopás bűntette és más bűncselekmények miatt két év szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint rendelkezett a polgári jogi igényekről is.

Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott 2018 telén Győrben és környékén rendszeres haszonszerzésre törekedve – rendszerint az éjszakai órákban – tizenhárom parkoló autóról tulajdonított el gumikerekeket. A vádlott a fenti tevékenységével közel másfél millió forint kárt okozott a sértetteknek. A sértettek több mint fele lefoglalás útján visszakapta a tulajdonát képező kerekeket, így a káruk megtérült.

Az előkészítő ülés az új büntetőeljárási törvény által bevezetett jogintézmény, amely a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés. Az ülésen ugyanakkor az eljárási törvény által előírt feltételek teljesülése esetén ítélet is hozható. Amennyiben a vádlott a bűnösségét a vádirati tényállással egyezően beismeri és lemond a tárgyalás jogáról, a bíróság ezt a nyilatkozatát végzésével jóváhagyja, további bizonyítást a tényállásra nézve nem vesz fel, majd ítéletet hoz. Ebben az esetben a vádlott a cselekmény elkövetését az előkészítő ülésen elismerte és lemondott a tárgyalás jogáról, ezért a bíróság már csak a büntetés kiszabási körülményeket vizsgálta.

A bíróság az ítélet indokolásában rámutatott, hogy a kiszabható büntetési tételkeret középmértékétől eltérő tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabására volt lehetőség a vádlottal szemben az enyhítő körülményeket is figyelembe véve.

A bíróság ebben a körben hangsúlyozta, hogy a vádlott beismerte tettét, az eljárás során megbánó magatartást tanúsított, továbbá az okozott károk nagymértékben megtérültek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott egészségi állapota jelentősen megromlott, illetve elnehezült anyagi körülmények között él, amelyeket szintén figyelembe kellett venni a büntetés kiszabásakor.

A döntés a kiszabott büntetés tekintetében jogerős.

Forrás: Győri Törvényszék

Kapcsolódó témák: #Győri Törvényszék |