
Pintér Bence február 13-án, csütörtökön tartott sajtótájékoztatót Győr 2025-ös költségvetése kapcsán. Az eseményen elhangzott: négy buszmegállót is felújítanak, jut pénz útfejlesztésre és béremelésekre, de az nem derült ki, hogy sportra mennyit szán majd a város.
A költségvetés kapcsán ismét arra hivatkozott, hogy az állam összesen 15 milliárd forintot visz el Győrből, s ez alaposan leszűkítette Győr lehetőségeit. „A város nettó befizetője lett az államnak. Ennek ellenére egyensúlyi költségvetésre törekszünk, a város működése megmarad” – hangsúlyozta.
Ígérete szerint béremelésekre is sor kerül. A szociális szféra 517 millió, a kultúra 350 millió forint béremelésben részesül, a városházi dolgozók 400 millióra számíthatnak.

Erősíteni szeretnék a közbiztonságot. A kamerarendszer felújítására 60 millió forintot ígérnek, és 15 milliót a rendőrségnek. Utakra, hidakra két és fél milliárd forint jut, s felújítanak négy buszmegállót is. Az intézmények felújítására 350 millió forintot szántak, de mint elmondták: csak 200 milliót tudnak az általuk fontosnak tartott területre fordítani, a Fidesz frakció ugyanis megszavazta, hogy 150 millióból az okos fűtést kell bevezetni az intézményekbe.
Beszélt a háziorvosi életpálya modellről, szolgálati lakást és anyagi támogatást kell adni a házi- és gyermekorvosoknak – jelentette ki. Arra nem tudott fejből választ adni a polgármester a Győr+ Média kérdésére, hogy mennyi pénzt akarnak a sportra fordítani.
Felvetettük: a Győr-Szol szerint legalább két milliárddal kevesebbet irányoz elő a város költségvetése ahhoz, hogy az elavult gépparkot cserélni, a városüzemeltetést fejleszteni korszerűsíteni tudják. „Minden évben alultervezték a város üzemeltetéséhez szükséges összeget” – kezdte válaszát a polgármester. „Év közben aztán pótolták a hiányt. Erre a májusi zárszámadás után most is lesz lehetőség” – jelezte Pintér Bence.
Sárkány Péter egyébként a téma kapcsán nyilatkozott a Győr+ Médiának: