78. életévében elhunyt Babos Ágnes, festőművész, grafikus.
Babos Ágnes a Képzőművészeti Főiskola festő szakán szerzett diplomát, mesterei Barcsay Jenő és Sarkantyú Simon voltak. Az 1976-tól Győrben élő művésznő 1994 óta a soproni Benedek Elek Óvóképző Főiskola adjunktusa volt, onnan ment nyugdíjba.
Festészetét egyedi látásmód jellemezte, aminek fontos eleme a mindennapi létkérdéseket meghatározó korrajz. Babos Ágnesnek nagyszabású önálló kiállítása 70. születésnapja alkalmából 2018 tavaszán volt a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban, melynek címe: Angyal szívemmel létezem volt. Ekkor így nyilatkozott a Győr+ Médiának:
2019-ben új keresztút létesült Győr belvárosában, a stációkat tizenkét győri, illetve győri kötődésű művész készítette. A „XIV. állomás –Jézus holttestét sírba helyezik” alkotója Babos Ágnes volt.
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar honlapján így búcsúznak tőle:
„A Művészeti és Sporttudományi Intézet szomorúan tudatja, hogy karunk nyugállományba vonult oktatója, a kiváló festőművész, grafikusművész és illusztrátor, Babos Ágnes 2026. január 16-án elhunyt.
Babos Ágnes 1972-ben diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, Sarkantyú Simon tanítványaként.
Számtalan kollektív tárlat és számos önálló kiállítás megbecsült résztvevője volt itthon és külföldön. Képei sűrű atmoszférájukkal nem pusztán az ábrázolás illúziójába, hanem a gondolat, a szellem és a lélek világába is vezetnek. A tér és idő szabad, olykor szürreális kezelése által létrejött sajátos festői környezetben tűnnek fel figurái, a valóság és a képzelet határán, álomszerű sejtelembe burkolva. A mindennapi létkérdéseken túl festészetének egyik meghatározó ihletforrása a magyar őstörténet, amelyet nem illusztratív módon, hanem mélyen átélt, személyes látomásként jelenített meg. Erőteljes, karakteres színvilága, rá olyannyira jellemző expresszív koloritja valamennyi festményén tetten érhető, csakúgy, mint grafikai lapjaira és illusztrációira jellemző, a kondori örökséget továbbvivő, magabiztos rajztudása.
Mindezt a tudást és művészetet, ihletet és szemléletet tovább is kívánta adni, nem csupán önmagának megtartani… Tanári munkássága – nem túlzás állítani – igazán a Karon teljesedett ki. Több évtizeden át volt a Vizuális Tanszék fáradhatatlan és lelkes oktatója. A szakmaiságban gazdag tanórai kereteket tovább tágítva kirándulásokat szervezett, hogy tanítványai átéljék a műalkotásokkal történő reális és személyes találkozás élményét. Valódi pedagógusi szemlélete, embersége és odafigyelése generációkat formált, nem csupán a vizualitás, hanem a világlátás terén is. Sohasem érte be a kötelezővel. Mindig többet nyújtott. Mindig volt nála jó szó, akkor is, ha a szakmáról, és akkor is, ha az emberségről tanított, egyedi, csak rá jellemző kedvességgel, melyet sajátos éleslátással és humorral fűszerezett. Nemcsak a hallgatókra, hanem kollégáira is hatást gyakorolt hite, bátor, megalkuvást nem ismerő természete.
A Benedek-kar első emeletén jelenleg is megtekinthető Magyar falu című munkát hallgatóival közösen, lelkesen és hosszabb időn át készítette. Megannyi agyagból mintázott, kiégetett és megfestett parasztház, híd és harangláb, a templom vagy éppen a kálvária kapott helyet a nagyméretű terepasztalon, és állt össze térben látható mesévé, megszólalva a művészet erejével a hazaszeretetről. A több mint 15 éves alkotás a tavalyi projekthéten történt felújítása mostanra fájdalmas aktualitást nyert, ugyanakkor hűen tanúskodik a Vizuális Tanszék szellemiségéről, a művészi alkotómunka és a tanítás egymást kölcsönösen feltételező, inspiráló természetéről.
És biztosak lehetünk abban, hogy falun vagy városon sok óvodapedagógus szájából elhangzott és elhangzik majd egy mintázási fordulatnál, ecset- vagy ceruzatartásnál, felületi problémánál, hogy ezt a Babos tanárnőtől tanultam…”
Temetéséről később intézkednek.